Leclerc is változtatásra szólítja az F1-et esős körülmények között - F1VILÁG.HU

Leclerc is változtatásra szólítja az F1-et esős körülmények között

Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője egyetért Max Verstappennel, szerinte is szükség van arra, hogy az esőgumikkal kapcsolatban változás történjen a Forma-1-ben: szerinte a felvert vízmennyiséget kell csökkenteni, hogy javítsanak a látási viszonyokon, jelenleg ugyanis ez okozza a legnagyobb problémát.

A Japán Nagydíjat követően Max Verstappen az esőgumikat kritizálta, és felajánlotta a Pirelli számára, hogy szívesen tesztelne velük, hogy javítsanak az extrém esőgumik minőségén – szerinte ugyanis a hétvégi körülmények jobb abroncsokkal alkalmasak lettek volna a versenyzésre.

Leclerc egyetért azzal, hogy változásra van szükség, és szerinte főként azon kellene javítaniuk, hogy a másik autó mögött haladva jobbak legyenek a látási viszonyok – jelenleg ugyanis ez az, ami miatt képtelenség versenyezni esőben. 

 

„Úgy gondolom, ezekkel az autókkal a látási viszonyokkal van probléma. Szóval ha bármit tudunk csinálni, hogy megpróbáljunk javítani a látási viszonyokon és csökkentsük a vízködöt, különösen az autók mögött, akkor az nagy előrelépés lenne” – nyilatkozta Leclerc.

„Azt hiszem, néha a pályakörülmények miatt még tudnánk menni, de a látási viszonyok miatt nem, mert annyira veszélyes, ha hátul vagy, és nem látsz semmit, hogy végül ott vagyunk, hogy egyáltalán nem körözünk.”

Leclerc szerint is fontos, hogy ezen a téren előrelépés történjen a Forma-1-ben: „Meg kellene próbálnunk találni egy megoldást, hogy valahogy minimalizáljuk a vízpárát.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!