Leclerc a pole pozícióból rajtolva vágott neki a vasárnapi versenynek, ám már a rajtnál elveszítette a vezetést Verstappennel szemben, aki egy nagyon rövid féktávot próbált venni az 1-es kanyarban, és ezzel tulajdonképpen kiszorította a monacói pilótát a pályáról.
Az incidensért Verstappen 5 másodperces időbüntetést kapott, és el is veszítette a vezetést, később azonban felzárkózott, és végül Leclerc-t újra megelőzve megnyerte a vegasi versenyt. A Ferrari versenyzője azt mondja, kijárt a büntetés a hollandnak, de talán jobb lett volna, ha inkább megkérik arra, adja vissza a pozíciót.
„Beszéltem már Maxszal, elmagyarázta a helyzetet. Nyilván határeset volt, túlment a határon, és szerintem megérdemelt volt az 5 másodperc. Szoros volt. Próbáltam a pályán maradni, de annyira kevés volt a tapadás… Megkapta érte a büntetést, és le is töltötte. Szerintem helyes döntés született. Az ilyen helyzetekben viszont szerintem jobb, ha az FIA azt kéri, adja vissza a pozíciót. Mert azt gondolom, jár egyfajta előnnyel a gumik megóvása szempontjából, ha tiszta pályán autózhat az ember. De ez van” – fogalmazott Leclerc, aki végül a 2. helyen ért célba azok után, hogy a verseny utolsó körében megelőzte a másik Red Bullt hajtó Sergio Perezt.
„Vegyesek az érzéseim” — mondta a monacói versenyző. „Egyfelől rendkívül elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, szerintem minden követ megmozgattunk, és az utolsó kör legutolsó kanyarjáig mindent beleadtam, és sikerült megszereznem azt a 2. helyet. Másfelől viszont nyilvánvalóan csalódott vagyok, mivel tényleg úgy hiszem, hogy a biztonsági autó nélkül a miénk lett volna a győzelem, mivel egy nagyon jó etapot futottunk a közepes keverékkel, és 5 körrel újabb kemény keverékű gumijaink voltak, mint Maxnak.”
„Volt egy jó 4-5 köröm, hogy hőmérsékletre hevítsem őket, és nagyon jó munkát végeztünk ezen a téren. Szóval nagyon biztos voltam benne, hogy a miénk a győzelem. De sajnos jött a biztonsági autó. Max és Checo kiálltak, én pedig kint maradtam az ötkörös használt keményeken — 5 kör azért nem olyan sok. De a probléma az, hogy amikor lehűtöd őket egy biztonsági autós szakasz alatt, hihetetlenül nehéz az újraindítás használt gumikkal ilyen hőmérsékleti viszonyok között. És ott el is buktuk a versenyt.”
„Viszont azt gondolom, a verseny utolsó szakasza nagyon élvezetes volt. Nagyon felment bennem az adrenalin az autóban ülve, igazán élveztem.”
Arra a kérdésre, hogy szeretett-e volna kiállni új garnitúra kemény gumikért a második biztonsági autós szakasz során, Leclerc így felelt: „Utólag mindig könnyű okosnak lenni, akkor még csak 5 kört futottam rajtuk. Ugyanakkor pedig nem tudtam, hogy Max és Checo mit fognak tenni mögöttem. Ha ők nem álltak volna ki, akkor a két Red Bull mögött találom magam, és nehéz lett volna megelőzni őket. Most persze azt mondom, kiálltam volna, de most már tudom, hogy mit csináltak, szóval könnyű okosnak lenni.”