Leclerc: Jobbak vagyunk, mint vártuk! - F1VILÁG.HU

Leclerc: Jobbak vagyunk, mint vártuk!

HIRDETÉS
A vártnál jobban sikerült a Ferrari számára a Forma-1-es Bahreini Nagydíj pénteki napja – ezt mondja Charles Leclerc, az olasz istálló versenyzője.
GP BAHRAIN  F1/2021 - VENERDÌ 26/03/2021  
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Charles Leclerc

A monacói pilóta az első szabadedzést az 5. helyen zárta, és bár délután küszködött kicsit az autóval, így csak 12. lett, összességében úgy érzi, elégedettek lehetnek.

„Hogy őszinte legyek, pozitív napot zártunk. Talán nem számítottunk arra, hogy ennyire versenyképesek leszünk, habár még meglehetősen korán van” – mondta a monacói versenyző.

„Ami engem illet, az első edzés pozitívan alakult – a második kevésbé, mert küszködtem egy kicsit az autóval itt-ott, és nem sikerült úgy befejeznem a kört, ahogy szerettem volna.”

Leclerc hozzátette, természetesen a szombati időmérőn kapnak majd tiszta képet arról, hogy is állnak, ám az egyértelmű, hogy előreléptek tavaly óta.

„Összességében sok még a tennivaló. Érezni, hogy óriási a motiváció csapaton belül, és érezni azt is, hogy tavaly óta mennyit fejlődtünk, ami remek. Szombaton pedig majd pontosan megtudjuk, hogy is állunk a többiekhez képest.”

„Nagyon-nagyon szoros a küzdelem, és szerintem az időmérő is nagyon-nagyon szoros lesz. De ettől izgalmas, és versenyzőként mi is ezt szeretjük.”

„Viszont továbbra is azt gondolom, hogy a Mercedes és a Red Bull nagyon elöl van – a középmezőny viszont nagyon szoros.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!