Leclerc és a Ferrari egészen versenyképesnek mutatkozott a Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, a Q3-ban azonban nem tudott jó kört futni első próbálkozásra, második nekifutása során pedig elveszítette az uralmat autója felett, és a gumifalnak csapódott. A baleset pontosan ugyanott történt, ahol Leclerc már pénteken is összetörte autóját.
A fiatal pilóta természetesen nagyon csalódott a történtek miatt, és elfogadhatatlannak tartja eddigi teljesítményét.
„Ez nem kifogás, mindenkinek nehéz dolga van a pályán” – mondta a monacói versenyző arra a felvetésre, hogy a csúszós pályán nem volt egyszerű dolga a határok feszegetésével. „Két nap, két hiba ugyanabban a kanyarban – ez nem elfogadható.”
„Én mindig nagyon kemény vagyok magammal szemben, ma pedig egyszerűen nem voltam elég jó. Tudom, hogy alapvetően igazán jól megyek az időmérőkön, a legtöbbször sikerül a maximumot kihoznom az autóból. De ugyanazt a hibát követtem el, mint pénteken. Túltoltam, volt egy megcsúszásom, és aztán próbáltam összeszedni, de elveszítettem a 7-es kanyarban…”
„Az incidenst megelőző köröm egészen jó volt az elfékezésig. Jó dolog jó köröket futni, de be is kell fejezni azokat, nekem pedig nem sikerült ezt megtenni a Q3-ban, szóval nincs értelme azt mondogatni, hogy addig jó volt a köröm…”
Leclerc hozzátette, sokat küszködött a hétvégén az autó egyensúlyával, így nem is tudott jósolgatni a mai versennyel kapcsolatban.
„Majd meglátjuk” – mondta röviden, amikor az esélyekről kérdezték.