Leclerc: Lehetetlen volt a Red Bullok előtt maradni - F1VILÁG.HU

Leclerc: Lehetetlen volt a Red Bullok előtt maradni

A pole-pozícióból rajtolva a harmadik helyen ért célba az Azeri Nagydíjon Charles Leclerc, aki a Ferrari technikai hátrányából fakadóan egyik Red Bull-lal sem tudta felvenni a versenyt.

A 2023-as Forma-1-es szezon első igazán eredményes versenyhétvégéjét teljesítette Charles Leclerc, miután a szombati sprintfutamon elért második helyezését ma egy harmadik pozícióval fejelte meg. A Ferrari pilótája a vasárnapi viadalnak is a pole-pozícióból vághatott neki, a Red Bullok elképesztő versenytempójával azonban nem tudta felvenni a versenyt, így végül két pozíciót veszítve a harmadik helyen ért célba.

Ha versenytávról van szó, a Red Bull továbbra is egy másik ligában játszik. Egy nagyon jó időmérős körrel sikerült eléjük kerülnünk, de 51 körön keresztül lehetetlen volt előttük maradni. Ahogy tegnap is mondtam, szerintem találtak valamit, amire mi még nem bukkantunk rá. Jelenleg erre koncentrálunk, mindenki azt próbálja megérteni, hogyan javulhatnánk versenytávon” – értékelt elégedetten.

 

Leclerc benyomásai alapján a Ferrarinak sikerült közelebb kerülnie a címvédő Red Bullhoz, de azt nem tudja megmondani, mennyivel.

„Kicsit jobban érzem magam az autóban, de az előnyüket elnézve… Biztos vagyok benne, hogy lehetnénk jobbak is. Nem tudjuk, mennyivel kerültünk közelebb, de egy kicsit javult a helyzet. Egyébként az Aston Martin is nagyon gyors volt, szóval még sok munka vár ránk.”

A verseny utolsó köreiben a hatodik helyről rajtoló Fernando Alonso egészen közel került Leclerc-hez, a leintés pillanatában 0,8 másodperc volt kettejük között a különbség. Leclerc számított Alonso támadására, így a spanyol nem tudta őt meglepni.

„Keményen nyomta, de tudtam, hogy mire készül. Az etap elején mindig spórol a gumikkal, hogy a végén meg tudja nyomni, de én is ugyanezt próbáltam tenni. Közel került, de nem elég közel” – tette hozzá a Ferrari pilótája.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Leclerc: Lehetetlen volt a Red Bullok előtt maradni
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!