Leclerc: Már az első kerékcserénél tudtuk, nehéz lesz nyerni - F1VILÁG.HU

Leclerc: Már az első kerékcserénél tudtuk, nehéz lesz nyerni

HIRDETÉS
A pole pozícióból rajtolva nem tudott nyerni a Ferrari hazai közönsége előtt, Monzában Charles Leclerc. A monacói ezúttal sem bírt Max Verstappennel, elmondása szerint pedig első kerékcseréjük után már tudták, hogy nagyon nehéz dolguk lesz a Red Bull ellen.
Charles Leclerc, Ferrari

Leclerc meglehetősen korán a bokszba hajtott friss abroncsokért, a Ferrari ugyanis kihasználta, hogy a futam első szakaszában életbe lépett a virtuális biztonsági autós protokoll. Mivel azonban a VSC-periódus épp akkor ért véget, amikor a monacói a bokszban volt, nem tudtak annyit nyerni vele, mint remélték – így komoly lépéshátrányba kerültek az időközben élre álló Max Verstappennel szemben.

Mivel egy nagyon hosszú etapot kellett teljesíteniük, Leclerc-nek másodszor is a bokszba kellett hajtania, a lágy abroncsok ellenére azonban nem tudott felzárkózni riválisára, így végül csak a 2. helyen intette le a kockás zászló. Leclerc a verseny után elárulta, már akkor tudták, nehéz lesz nyerniük, amikor az első bokszkiállás után visszatértek a pályára.

„Nem vagyok boldog. Azt gondolom, a tempónk erős volt ma, Max ugyancsak gyors volt, de, hogy őszinte legyek, erre számítottunk” – mondta a monacói versenyző. „Az első virtuális biztonsági autós szakasznál kiálltunk kerékcserére, ami sajnos épp véget ért, amikor bent voltunk a bokszban, szóval nagyjából a felét elveszítettük annak az előnynek, amikor azzal jár, ha kiállunk a VSC alatt.”

„Ettől a pillanattól kezdve tudtuk, hogy a verseny nagyon nehéz lesz, mivel egy nagyon hosszú etap várt ránk – amit boldogan megtettünk volna, ha megvan az az előny, ami a virtuális biztonsági autós kiállással jár. De végül nem tudtunk előnyt kovácsolni ebből. Ez van.”

Arra a kérdésre, hogy ha újra futhatnák a versenyt, másképp csinálná-e, Leclerc így felelt: „Ha pontosan tudnánk, mi fog történni, akkor természetesen igen. De az ember soha nem tudhatja, mi fog történni, szóval így döntöttünk – ennyi.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!