Leclerc már Schumacher és Lauda nyomdokain idei 9. pole-jával - F1VILÁG.HU

Leclerc már Schumacher és Lauda nyomdokain idei 9. pole-jával

HIRDETÉS
Idén már-már megszokott ügymenetnek számít, hogy Charles Leclerc örül legjobban az időmérők végén, hiszen Szingapúrban már szezonbeli kilencedik rajtelsőségét szerezte. Pedig a hibája után nem gondolta, hogy maradt erre esélye.
GP SINGAPORE F1/2022 - VENERDI' 30/09/2022 
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Charles Leclerc

Leclerc a mostani szombati sikerével egy igazán elit klubba írta fel a nevét a Ferrari Forma-1-es történetében, hiszen rajta kívül eddig csak két versenyzőnek sikerült a Scuderia színeiben egy szezonon belül kilenc pole-pozíciót szereznie. Niki Lauda megtette ezt 1974-ben és 1975-ben, Michael Schumacher pedig 2000-ben és 2001-ben (utóbbi évben 11 alkalommal).

Szépséghiba a monacói számára, hogy ez a kilenc idei pole mellé egyelőre csak három győzelem társul, ráadásul mint mondja, a pénteken elveszített idő miatt nem is tudtak kellően felkészülni a szingapúri versenytávra.

„Nagyon nehéz időmérő volt. A Q1-ben és a Q2-ben még intereket használtunk, aztán a Q3-ban a slickekkel először nem is igazán tudtuk, hogyan taktikázzunk. Végül a lágy keverék mellett döntöttünk, ami bevált. Elkövettem egy hibát az utolsó körömben, emiatt azt hittem, hogy nem is szerzem meg a pole-t, de végül éppen elegendőnek bizonyult ehhez a köröm” – nyilatkozta Leclerc az időmérő után.

„Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, különösen a pénteki formánk fényében. Bizonyos problémák miatt nagyon kevés kört tudtam megtenni tegnap, de sikerült visszakapaszkodnunk. A versenyre sem rendelkezünk sok adattal, de ha mindent tökéletesen csinálunk, akkor biztos vagyok benne, hogy nyerhetünk.”

Leclerc a legutóbbi, 2019-es Szingapúri Nagydíjon is az első helyről rajtolt, ott végül a második helyen ért célba csapattársa, Sebastian Vettel mögött.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!