Friss hírek

Leclerc: Mi a McLarennel fogunk csatázni Bakuban

A vártnál jobban kezdett a Ferrari Forma-1-es csapata Azerbajdzsánban, Charles Leclerc azonban biztos benne, ezúttal nem lesz esélyük arra, hogy a Mercedesszel és a Red Bull-lal csatázzanak.

Leclerc a 4. legjobb idővel zárta a bakui nyitónapot, a 15-ös kanyarban pedig autóját is összetörte délután.

A monacói ennek ellenére elégedetten nyilatkozott, elmondása szerint ugyanis a Ferrari SF21-es versenyautója remekül működött az utcai pályán.

Leclerc arra mindenesetre nem számít, hogy Monacóhoz hasonlóan ezúttal is az elsőségért csatáznak majd.

„Ami azt illeti, egészen kényelmesen éreztem magam az autóban, főleg a féktávokon” – mondta elégedetten Leclerc.

„Egy kicsit talán túl kényelmesen is, és a kelleténél jobban nyomtam a 15-ös kanyar előtt. De elvégre erre valók a szabadedzések. Próbáltam egy kicsit a határokat feszegetni.”

„Határozottan jobban alakultak a dolgok, mint vártuk, de ezek még csak a szabadedzések voltak. A tempó ígéretesnek tűnik. Most tovább dolgozunk majd, és remélhetőleg hasonlóan versenyképesek leszünk szombaton is.”

Leclerc azt mondja, nekik nem a Red Bullra és a Mercedesre, sokkal inkább a McLarenre kell figyelniük.

„A McLaren nagyon-nagyon gyors, de ezt valamiért egyelőre nem mutatták meg” – magyarázta a monacói. „Talán kevésbé volt tiszta napjuk, mint nekünk. De azt érzem, hogy egy kicsit előttünk járnak itt, szóval meglátjuk majd szombaton.”

„A Red Bull határozottan gyorsabb. Azt nem tudom, mi történt a Mercedesszel, de meggyőződésem, hogy elöl lesznek, mi pedig lényegében a McLarennel csatázunk majd, ők a legfőbb ellenfeleink.”

„Szóval meg kell bizonyosodnunk arról, hogy mindent tökéletesen csinálunk, mert ők nagyon keveset hibáznak idén. Szóval próbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból, és remélhetőleg előttük lehetünk az időmérőn.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!