Friss hírek

Leclerc: Nagy előrelépés a hétvégén

Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nagyon elégedetten zárta az F1-es Brazil Nagydíjat, miután a monacóit az 5. helyen intette le a kockás zászló.

Leclerc a sprintfutamon a 7. helyen ért célba, és egyáltalán nem volt boldog, miután szombaton erősen küszködött a gumikezeléssel. A Ferrari versenyzője akkor úgy nyilatkozott, muszáj megoldást találniuk a problémáikra – úgy tűnik, vasárnapra ez sikerült.

„Ez nagyon jó volt. Nem voltunk elégedettek a sprintfutam után szombaton, szóval keményen dolgoztunk éjszaka, hogy kielemezzük, hol tudnánk javítani” – nyilatkozta Leclerc a vasárnapi versenyt követően.

„Ezt pedig alkalmaztuk vasárnap, szóval nagyon elégedett vagyok a teljesítménnyel. Nagyon jó volt a rajtom, ez volt az elsődleges célom.”

„Ezután a verseny arról szólt, hogy jól menedzseljük az abroncsokat, és tartsuk a távolságot a mögöttem lévőktől.”

A Ferrari a McLarennel vív nagy csatát a bajnokság 3. helyéért, jelenleg ők állnak előrébb a pontversenyben 287,5 ponttal, míg a McLaren mögöttük 256 egységgel a 4. a tabellán.

„Az is jónak tűnik, hogy sikerül építenünk a távolságot a közvetlen ellenfeleinkkel szemben a bajnokságban, szóval összességében nagyon pozitív befejezése volt ez a hétvégének” – mondta Leclerc.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!