Leclerc: Nagyon erősek lesznek az ellenfelek az időmérőn - F1VILÁG.HU

Leclerc: Nagyon erősek lesznek az ellenfelek az időmérőn

HIRDETÉS
A leggyorsabb volt a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki edzésnapján Charles Leclerc, a monacói azonban biztos benne, ellenfeleik, a Mercedes és a Red Bull nagyon erősek lesznek a szombati időmérő edzésen.
Fotó: Scuderia Ferrari

Míg az első montreali gyakorláson a Mercedesek végeztek elöl, a helyi idő szerint délután megtartott második tréningen már Leclerc és csapattársa, Sebastian Vettel zártak az első két pozícióban.

Vettel az edzésnap végén azt mondta, nem ők a leggyorsabbak, és Leclerc is meglehetősen visszafogottan nyilatkozott esélyeikről. A monacói úgy nyilatkozott, mindent beleadnak majd, de nagyon erős ellenfelekkel kell megküzdeniük a mai időmérő edzésen.

„Összességében pozitív napunk volt. Elég sok betonpor volt a pályán az első edzésen, ami a magas hőmérséklettel kombinálva elég nagy kihívások elé állított minket a tapadás szempontjából” – fogalmazott a monacói.

„A körülmények javultak a nap folyamán, és a második tréningen már kényelmesebben éreztem magam az autóban. Sikerült remek előrelépést tenni a két szabadedzés között, és továbbra is keményen dolgozunk, hogy ezt szombaton meg tudjuk ismételni.”

„Még mindig nehéz megmondani, hogyan fogunk állni az időmérőn. Arra számítunk, hogy riválisaink nagyon erősek lesznek, mi viszont a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk, hogy jó eredményt érjünk el.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!