Leclerc a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon technikai probléma miatt esett ki a 3. helyről, míg múlt héten, Ausztráliában már az első körben összeütközött Lance Stroll-lal, és a sóderágyba csúszott. A Ferrari versenyzője idei első pontjait Dzsiddában szerezte meg, ám ott is csak a 7. helyen ért célba. A monacói versenyző egyelőre nem is gondolkodik a bajnoki küzdelemben – azt mondja, egy tiszta hétvégét szeretne.
„A hosszú távú célok helyett inkább inkább az a prioritás, hogy befejezzek egy versenyt mindenféle büntetés, probléma, vagy bármi egyéb nélkül” – idézi Leclerc szavait a RacingNews365.com című internetes portál. „Aztán veszünk egy nagy levegőt, és meglátjuk, mi lehetséges.”
A Ferrari ráadásul egyértelműen tempóhátrányban van a Red Bull-lal szemben, így a csapatnál is elismerik, javítaniuk kell versenyautójukon, ha a világbajnoki címért akarnak harcolni. Leclerc ugyanakkor azt mondja, hogy a melbourne-i szabadedzéseken sikerült előrelépéseket tenniük a beállítások révén, az elvégzett változtatások pedig előnyösek lehetnek a jövőre nézve.
„Az világos világos, hogy javítanunk kell az autón. Kivárok és majd meglátjuk, mert szerintem nagyon érdekes lehet. Azt gondolom, hogy előnyére válik a versenytempónknak az, hogy elég sokat változtattunk a beállításokat tekintve.”