Friss hírek

Leclerc: Nem találtam a ritmust a Q3-ban

Nem teljesen elégedett a Brazil Nagydíj időmérőjén megszerzett 7. helyével Charles Leclerc, annak viszont örül, hogy sikerült maguk mögött tartaniuk a két McLarent.

A Ferrarik ezúttal sem tudták tartani a lépést a Mercedesekkel és a Red Bullokkal, sőt, Pierre Gasly ismét borsot tört a maranellóiak orra alá.

Leclerc azt mondja, az időmérő utolsó szakasza egész egyszerűen nem ment jól pénteken.

Hirdetés
 

„A Q3 nem volt valami nagyszerű” – mondta a monacói. „Használt gumikon teljesítettük az első etapot, ami a ritmusomnak nem tett jót, és a második etapon nem végeztem elég jó munkát.”

„Az AlphaTauri talán túl gyors volt nekünk, de ez van. Az, hogy legyűrtük a McLareneket, pozitívum, de bárcsak jobb eredményt értem volna el.”

A Ferrari versenyzője hozzátette, fontos, hogy jobb eredményeket érjenek el a folytatásban.

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk majd azért, hogy maximalizáljuk a bennünk rejlő potenciált a sprintfutamon. A 6. és 7. hely szolid munka a csapat részéről, habár magasabb célokat tűztem ki magamnak. De az a fontos, hogy közvetlen ellenfeleinket magunk mögött tartottuk.”

„Van tennivalónk, de nyomni fogjuk azért, hogy jó eredményeket érjünk el szombaton – és ami még fontosabb, vasárnap.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!