Leclerc rajtbüntetése után is a dobogót célozza meg - F1VILÁG.HU

Leclerc rajtbüntetése után is a dobogót célozza meg

HIRDETÉS
Hiába végzett a 2. helyen a Forma-1-es Amerikai Nagydíj időmérő edzésén Charles Leclerc, a monacói versenyző csak a 12. helyről kezdheti majd meg a mai versenyt. A monacói autójában turbót és motort cseréltek a kvalifikáció előtt.
FERRARI F1 GP USA SABATO 22/10/2022 credit @Scuderia Ferrari Press Office Charles Leclerc

Leclerc mindössze 65 ezredmásodperccel maradt alul az időmérőn saját csapattársával, Carlos Sainzcal szemben, a fiatal pilóta azonban már a hétvégét megelőzően tudta, nem lesz esélye arra, hogy a pole-ból induljon, miután a Ferrari egy vadonatúj motort épített versenygépébe. Leclerc ezzel együtt bizakodó, reményei szerint ugyanis lesz esélye arra, hogy az élen harcoljon – ehhez azonban jó első körökre lesz majd szükség Austinban.

„Igen, van némi tennivalónk, de ez van. Már a hétvégét megelőzően tudtuk ezt, még ha nem is mondtam kamerák előtt” – mondta a fiatal versenyző. „Szóval számítottunk rá.”

„Ami az időmérőt illeti, nagyon-nagyon nehéz volt a pályán, a szél igazán erős volt, mindent bele kellett adni abban az egy körben, nekem pedig nem sikerült, miközben Carlos nagyon-nagyon jó munkát végzett. De attól függetlenül ez még egy 1. és 2. hely a Ferrarinak, ami jó, csak én sajnos egy kicsit hátrébbról fogok rajtolni.”

Arra a kérdésre, hogy vasárnap esélye lehet-e a dobogóra, Leclerc így felelt: „Nos, remélem! Ez a cél. Nehéz lesz, de remélhetőleg nyerhetünk néhány helyet az első pár körben, és ki tudjuk használni az autó tempóját, így visszatérhetünk az élre. Megpróbálok olyan gyorsan előrejutni az első néhány körben, amennyire csak lehet, hogy harcban legye, és csatlakozzak ezekhez a srácokhoz, amilyen hamar csak tudok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!