Leclerc reméli, kap még tesztlehetőséget a Ferraritól

A hét elején kipróbálhatta a Ferrari 2014-es Forma-1-es autóját Charles Leclerc, aki azt reméli, a későbbiekben is lehetőséget kap majd a patinás olasz istállótól.


A hét elején kipróbálhatta a Ferrari 2014-es Forma-1-es autóját Charles Leclerc, aki azt reméli, a későbbiekben is lehetőséget kap majd a patinás olasz istállótól.

A monacói versenyző tavaly negyedikként zárt a Forma-3-as Európa-bajnokságon, idén pedig már a GP3-as sorozatban versenyez az ART színeiben.

A 18 esztendős tehetséget még az idei év elején nevezte ki a Ferrari és a Haas fejlesztőversenyzőnek, a héten pedig abban a szerencsés helyzetben volt, hogy Fioranóban ki is próbálhatta a Ferrari 2014-es F1-esét.

„Fantasztikus nap volt. Először vezettem Forma-1-es autót, és egy álmom vált való azzal, hogy az első F1-es napomat egy Ferrariban tölthettem el” – mesélt élményeiről Leclerc a Motorsport.com című internetes lapnak.

„Minden rendben ment a tesztnap során. Azt kell mondjam, egyáltalán nem küszködtem sokat azzal, hogy alkalmazkodjak az autóhoz, de a legfőbb különbséget az általam korábban vezetett autókhoz képest a motorerő és a szervo jelentette.”

Leclerc elárulta, még nem tudja, mikor kap újra tesztlehetőséget, de reméli, nem kell sokáig várnia rá.

„Készen állok rá, de egyelőre nincsenek efféle tervek. Jelenleg a Ferrari fejlesztőversenyzőjeként a gyárban lévő szimulátorban dolgozom, amikor viszont GP3-as hétvégék vannak, akkor kizárólag a GP3-ra összpontosítok.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS