Friss hírek

Leclerc: Semmit sem jelentenek ezek a köridők

Hiába végzett az élen a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteki nyitónapján, Charles Leclerc két lábbal a földön járva várja a folytatást: a monacói szerint a mai köridők még nem reprezentatívak, bár az tény, a Ferrari tempója erősnek tűnik.

A pénteki szabadedzések alapján úgy tűnt, a bakui hétvége is a Ferrari és a Red Bull küzdelméről szól majd, Max Verstappen pedig az edzésnap végén arról beszélt, az időmérős tempót nézve a maranellóiak némi előnyben vannak velük szemben, miközben a versenytempó tekintetében kiegyenlítettebb a küzdelem.

Charles Leclerc ugyan szintén úgy nyilatkozott, biztató versenyautójuk teljesítménye, mégis óvatosságra intett, szerinte ugyanis a pénteki köridők még nem reprezentatívak.

Hirdetés
 

„Szolid első napot zártunk” – mondta a fiatal monacói. „Remek fejlődést értünk el az első és a második edzés között, és jól dolgoztunk csapatként.”

„A köridők nem reprezentatívak, mivel a második edzésen senki sem rakott össze egy tisztességes kört. Van még némi terület a fejlődésre. A versenytempónk elég erősnek tűnt, és jól is éreztem magam az autóban. Ami a gumikat illeti, a hosszú etapon jónak éreztem őket, nem volt semmiféle szemcsésedés, ami szintén pozitívum.”

Leclerc csapattársa, Carlos Sainz az 5. legjobb idővel zárt pénteken.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!