Friss hírek

Leclerc szerint nem lesz szükség csapatsorrend felállítására a Magyar Nagydíjon

Sokat küszködött a gumikkal szombaton, Charles Leclerc mégis úgy érzi, remek esélyei lesznek arra, hogy megnyerje a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap.

A Ferrari versenyzője csak a 3. rajtkockát szerezte meg a hungaroringi időmérő edzésen, a szombatra alaposan megváltozott időjárás ugyanis az olasz csapatnak is komoly fejtörést okozott. A rajtelsőséget végül George Russell kaparintotta meg Carlos Sainz és Leclerc előtt, utóbbi versenyző azonban nagyon bízik abban, hogy péntekhez hasonlóan jó versenytempóval tudnak majd előrukkolni. Szombaton viszont a Pirelli abroncsai komoly problémát okoztak a monacói pilótának.

„Rettentően küszködtem, főleg a Q3-ban. A Q1 és a Q2 rendben volt. Jó lépéseket tettünk a megfelelő irányba, de aztán a Q3-ban nem tudom, mi történt” – magyarázta újságíróknak, köztük az F1Világ.hu munkatársainak Leclerc. „A pálya változott egy kicsit, a nap is előbújt, és hirtelen a gumik már nem voltak megfelelő tartományban. Szóval sokat küszködtem a következetlenséggel.”

Hirdetés
 

„Megtettem az első kört a Q3-ban, ami elég lassú volt. A második köröm már többé kevésbé rendben volt. De igen, megfizettük egy kicsit az árát annak, hogy a gumik nem voltak a megfelelő tartományban. Gratulálok George-nak, különleges dolog az első pole, és lenyűgöző munkát végzett.”

Arra a kérdésre, hogy hány kerékcserével teljesíthetik a mai versenytávot, Leclerc mosolyogva így felelt: „Egy és három között valamennyivel! Majd meglátjuk. Szerintem a teljesítmény megvan. Elég gyorsak vagyunk, szóval remélhetőleg nyerhetünk pár pozíciót vasárnap.”

Miután a Red Bullok csak a 10. és 11. helyekről rajtolnak ma, a Ferrari előtt remek lehetőség kínálkozik ahhoz, hogy faragjon hátrányából az osztrák istállóval szemben. Leclerc mindazonáltal nem gondolja úgy, hogy szükséges lesz az esetleges csapatutasításókról, vagy csapatsorrendről beszélni a futam előtt. 

„Hogy őszinte legyek, végső soron a lényeg az, hogy a lehető legjobb munkát végezzük” – válaszolta a fiatal pilóta. „Szóval magunkra fókuszálunk. Nem hiszem, hogy bármi másra szükség lenne, illetve nyilván megpróbálunk nem kockáztatni a saját autóink között. De ez teljesen normális. Szóval nem hiszem, hogy lesz bármi különleges vasárnapra.”

Csapattársa, Carlos Sainz mindössze annyit fűzött hozzá az ezzel kapcsolatos kérdéshez, hogy „nincs mit hozzátennie”.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!