Leclerc: Szomorú vagyok, de megérdemlem... - F1VILÁG.HU

Leclerc: Szomorú vagyok, de megérdemlem…

HIRDETÉS
Rendkívül csalódottan nyilatkozott a Forma-1-es Azeri Nagydíj időmérő edzését követően a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc. A monacói azt mondja, úgy érzi, övé lehetett volna a pole, ha nem csapja falnak autóját.
Fotó: Scuderia Ferrari

Leclerc az első és a második szabadedzésen is a leggyorsabb volt Bakuban, az időmérő pedig ugyancsak kiválóan indult számára, hiszen első helyen zárt a Q1-ben.

A Ferrari versenyzője azonban a kvalifikáció második szakaszában nagyot hibázott: a 8-as kanyarban a Pirelli közepes keverékű abroncsaival elfékezte magát, és nagy tempóval a gumifalnak ütközött.

A 21 esztendős versenyző az eset után rendkívül csalódottan nyilatkozott – azt mondja, mindent megtesz azért, hogy tanuljon mai hibájából.

„Megérdemlem, ami történt. Nagyon szomorú vagyok, de megérdemeltem” – mondta önostorozóan a Ferrari ifjú titánja.

„Hülye voltam. Mindent megteszek azért, hogy tanuljak ebből, és megerősödve térjek vissza a pályára. Remélhetőleg nagyon jó versenyt futok holnap.”

„Nem akarok semmi hülyeséget mondani, de szerintem a szabadedzések, illetve a Q1 után elérhető volt ma a pole, én viszont kidobtam az egészet a kukába… Nagyon csalódott vagyok, és megerősödve térek vissza!”

Leclerc azt mondja, nem számolt azzal, hogy a Pirelli keményebb keverékű abroncsai vannak fent autóján, ráadásul a körülmények is sokat változtak az időmérő eleje óta.

„Ugyanúgy fékeztem, ahogy a lágy gumikon tettem, de ezúttal a közepes keverék volt fent, és egyszerűen blokkoltam őket. Nem a gumikkal volt gond, hanem velem.”

Hirdetés

„A következő három-négy órában összeverem magam…”

Leclerc a baleset után nem sokkal közösségi oldalán is elnézést kért a rajongóktól: „Nincs kifogás. Haszontalan voltam. Nyomni fogom azért, hogy a vasárnap jobban sikerüljön.”

„Elnézést kérek mindenkitől, aki támogatott minket, de még jobban a teljes csapattól, mert ennél sokkal jobbat érdemeltek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!