Leclerc: Talán túl messzire mentem a beállításokkal - F1VILÁG.HU

Leclerc: Talán túl messzire mentem a beállításokkal

Túl agresszív beállításokat választott a Forma-1-es Miami Nagydíj időmérő edzésére Charles Leclerc, és elmondása szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Q3-ban a falnak csapta versenyautóját.

A Ferrari pilótája a 7-es kanyarban hibázott, és akárcsak pénteken, ezúttal is a gumifalnak ütközött versenyautójával, így a mai versenyt csak a 7. helyről kezdheti meg. Leclerc elárulta, kockázatos beállításokkal gurult pályára, mert biztos volt abban, hogy azokkal tudja a legtöbbet kihozni az SF-23-as versenyautóból. Most elismerte, talán túl messzire ment.

„Nyilván nagyot csalódtam magamban. Ugyanezt a hibát követtem el pénteken is ugyanabban a kanyarban. És azt is tudom, hogy az időmérő az erősségem, és nyilvánvalóan több kockázatot is vállalok” – mondta a fiatal versenyző. „Ez a Q3-ban tízből kilencszer kifizetődő. De ezen a hétvégén kétszer is a falba tettem, és ez nem az a szint, amin teljesíteni szeretnék.”

 

„Nyilvánvalóan másképp kell kezelnem a dolgokat a Q3-ba, különösen az ilyen hétvégéken. Azt gondolom, nehéz helyzetbe hoztam magam, mivel egy nagyon agresszív beállítást akartam az időmérőre, tudván, hogy ezzel tudom a legtöbbet kihozni az autóból. Egy kicsit talán átléptem a határt, és ez olyasvalami, amit meg fogok vizsgálni a hétvégét követően.”

„Tudjuk, hogy van egy gyengeségünk hátszélben. Valahányszor hátszél van, jobban szenvedünk, mint más autók. Én viszont szerettem volna, ha nehezebb boldogulni az autóval, mivel tudtam, hogy így kell vezetni ezt az autót. Most pedig túl sok volt…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Leclerc: Talán túl messzire mentem a beállításokkal
Marko: Győzködnöm kellett Hornert, hogy ne szerződjön a Ferrarihoz
A Red Bull nem aggódik a Mercedes felerősödése miatt: „Így is 23 másodperces hátrányban voltak”
A Ferrari továbbra sem érti, miért ilyen következetlen versenyautója
Wolff: Kellett a szezon eleji sokk, hogy merjünk változtatni!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!