Leclerc több csapattal is tárgyalt, a Ferrari most egy komoly ajánlattal állt elé - F1VILÁG.HU

Leclerc több csapattal is tárgyalt, a Ferrari most egy komoly ajánlattal állt elé

HIRDETÉS
Sajtójelentések szerint Charles Leclerc közel áll ahhoz, hogy két évvel meghosszabbítsa jelenleg érvényben lévő szerződését a Ferrarival.
Charles Leclerc Ferrari

A monacói versenyző 2019-ben lett a patinás olasz istálló egyik versenyzője, és bár azóta 5 győzelmet és 20 rajtelsőséget is szerzett a csapattal, a világbajnoki címet egyelőre nem sikerült elhódítania. Leclerc jelenleg érvényes szerződése 2024 végéig szól, és bár korábban olyan pletykák láttak napvilágot, melyek szerint a Mercedes és a Red Bull is érdeklődik szolgálatai iránt, a legfrissebb médiajelentések szerint nagyon úgy tűnik, hogy marad a maranellóiaknál.

Leclerc állítólag egy 2+3 éves, opciós szerződést írhat alá a Ferrarival, ami azt jelenti, hogy 2026 végéig biztosan a maranellóiakat erősíti majd. A Sportune értesülései szerint az új kontraktusban egy záradék lehetővé teszi majd Leclerc számára, hogy 2027 és 2029 között bármelyik szezon végén távozzon, ha úgy tartja kedve.

A 25 esztendős versenyző az értesülések szerint igencsak komoly pénzösszeget tehet zsebre a következő években: 2025 és 2029 között 185 millió eurót, azaz átszámítva mintegy 72 milliárd forintot kaphat a Ferraritól.

Leclerc a hírek szerint azért kapott már most ajánlatot a Ferraritól, mert az elmúlt időszakban több Forma-1-es élcsapattal is egyeztetéseket folytatott. A Sportune szerint a monacói a Red Bull-lal, a Mercedesszel, sőt, az Aston Martinnal is felvette a kapcsolatot. Az ötszörös futamgyőztes egyébként többször nyilatkozta már, egy álma vált valóra azzal, hogy a Ferrari F1-es csapatának versenyzője lett, és velük szeretne feljutni a csúcsra.

A másik Ferrari-pilótával, Carlos Sainzcal kapcsolatban ugyanakkor másféle hírek terjednek: a spanyol a pletykák szerint aláírt egy előszerződést a Forma-1-hez 2026-ban csatlakozó Audival. Az ő jelenlegi szerződése ugyancsak 2024 végéig szól a Ferrarinál.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!