Leclerc úgy érzi, remekül fekészült az új szezonra - F1VILÁG.HU

Leclerc úgy érzi, remekül fekészült az új szezonra

HIRDETÉS
A Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc úgy érzi, a lehető legjobban felkészült arra, hogy 2019-ben a patinás olasz istálló színeiben versenyezzen a Forma-1-ben.
Fotó: Scuderia Ferrari

A monacói tehetség Kimi Räikkönen helyét vette át a Ferrarinál, hétvégén, Melbourne-ben pedig Sebastian Vettel csapattársaként szállhat harcba a riválisok ellen.

Leclerc számos alkalommal elmondta már, gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy a Ferrari pilótája lehet, a minap pedig arról is beszélt, úgy érzi, jól felkészült az új szezonra.

„A 2019-es egy nagyon fontos év a karrierem szempontjából, ez lesz az első idényem a Ferrari színeiben” – mondta az ifjú monacói.

„Egy gyerekkori álmom válik ezzel valóra, mindig arról álmodoztam, hogy egyszer F1-es versenyző leszek, de arra soha nem gondoltam, hogy egyszer az egyik legnagyobb presztízzsel bíró istállónál, a Ferrarinál versenyezhetek.”

„Rendkívül várom már az új kihívást, próbálok jól felkészült lenni, sokat edzettem a téli szünetben fizikailag és mentálisan is. Rengeteg energiát fektettem a felkészülésembe, és úgy érzem, annyira felkészült vagyok, amennyire csak lehetek.”

„Nyilván rengeteget tanulhatok még, és tanulnom is kell, viszont elégedett vagyok a felkészülésemmel.”

[su_spoiler title=”Videó: Leclerc számára jól sikerült a téli felkészülés” style=”fancy” icon=”arrow”]

[/su_spoiler]

Leclerc hozzátette, a cél természetesen az, hogy az élmezőnyben harcoljon hétvégén, Ausztráliában.

„Nagyon várom már Ausztráliát, igazán érzelemdús hétvége lesz, mint ahogy az volt tavaly is, hiszen az első Forma-1-es versenyemet futottam ott. Most ez lesz az első F1-es versenyem a Ferrarival.”

Hirdetés

„Egy új fejezet ez pályafutásomban, és alig várom már, hogy ott legyek, és elinduljak a futamon – lehetőség szerint annyira elölről, amennyire csak lehet. Bízom benne, hogy egy igazán pozitív idény következik ezután.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!