Friss hírek

Leclerc: Úgy teljesítünk, ahogy vártuk

Az utcai pályákon való meglepően jó szereplés után a Ferrari autóinak teljesítménye már sokkal inkább az istálló várakozásai szerint alakul – mondja az istálló monacói versenyzője, Charles Leclerc, aki a Francia Nagydíj nyitónapján közel 7 tizedes hátránnyal az 5. helyen zárt.

Leclerc az elmúlt két versenyhétvégén rajtelsőséget tudott szerezni a Ferrarival, a csapat SF21-es kódjelű versenyautója ugyanis meglepően jól teljesített a lassú kanyarokkal teletűzdelt pályákon.

A tempós kanyarokkal teli Paul Ricard versenypályán viszont a Ferrari már közel sem tud ilyen jó teljesítményt nyújtani, ráadásul a pénteki erős szél jelentősen megnehezítette a versenyzők dolgát.

Leclerc azt mondja, a délutáni edzésre sokat tudtak javítani az autó egyensúlyán.

„Összességében az egyensúlyt tekintve ez szerintem mindenki számára egy nehéz nap volt” – mondta a fiatal pilóta. „Nagyon-nagyon erős a szél, emiatt pedig igazán nehéz vezetni. De ez mindenkit érint, szóval boldogulnunk kell vele.”

„Azt gondolom, a második edzésen már egy kicsit jobb volt a helyzet. Viszont fogalmazhatunk úgy, hogy összhangban vannak a látottak azzal, amire számítottunk. Úgy gondolom, a bakui és a monacói volt az a két hétvége, ahol sokkal jobbak voltunk, mint vártuk – most pedig sokkal inkább a várakozásainknak megfelelően teljesítünk.”

„Van még némi tennivalónk, de az első edzés után szépen összekaptuk magunkat, az autó jobbnak tűnt, aminek örülök.”

Leclerc hozzátette, ki kell találniuk, hogyan tudják a legjobban működtetni az abroncsokat a Paul Ricard versenypályán.

„Szombaton nagyon fontos lesz, hogy megfelelő tartományba juttassuk az abroncsokat, mert nagyon nehéz ez itt, és a szél is fúj. Fontos, hogy megfelelő beállításaink legyenek, hogy könnyű legyen vezetni az autót egy időmérős körön, amikor mindent jól össze kell rakni. Ha ez sikerül, meggyőződésem, hogy jó hétvégénk lehet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!