Friss hírek

Lehetetlen helyzetbe kerülhet a Ferrari?

Annak ellenére, hogy a Forma-1-es Csapatok Szövetsége (FOTA) még a péntek éjféli határidő előtt beadta nevezését a jövő évi bajnokságra, úgy tűnik, hogy a Ferrarin kívül egyik csapat nevezése sem érvényes, mellyel az olaszok lehetetlen helyzetbe kerülhetnek.

Annak ellenére, hogy a Forma-1-es Csapatok Szövetsége (FOTA) még a péntek éjféli határidő előtt beadta nevezését a jövő évi bajnokságra, úgy tűnik, hogy a Ferrarin kívül egyik csapat nevezése sem érvényes, mellyel az olaszok lehetetlen helyzetbe kerülhetnek.

Minden idők legnagyobb nevezési botránya van kibontakozóban a Forma-1-ben, mert a pitpass.com értesülései szerint a FOTA által beadott nevezés érvénytelen, hiszen a szabályok szerint semmilyen körülmények között nem lehet feltételekhez kötni a nevezést.

A FOTA pedig pontosan ezt tette, ugyanis kijelentette, hogy csak abban az esetben indítja autóit a jövő évben, ha a nevezési lista kiadásának időpontjáig, június 12-ig aláírásra kerül az új Concorde Egyezmény – amely biztosítaná, hogy a résztvevők megkérdezése és jóváhagyása nélkül az FIA ne léptethessen életbe új szabályokat –, illetve a 2009-es szabályok egy módosított változata kerül bevezetésre 2010-ben.

Igen ám, de a sportszabályzat értelmében nem lehet feltételekhez kötni a nevezést, ami azt is jelenti, hogy a FOTA tagjainak nincs érvényes nevezésük, hiszen jelenleg még a 40 millió fontos költségvetési sapkás szabály van érvényben a jövő évre, és vagy ezt elfogadva neveznek a csapatok, vagy érvénytelen a nevezésük.

A jelenlegi csapatok közül egyedül a Williamsnek, illetve a Ferrarinak van érvényes nevezése a jövő évre, hiszen előbbi egy héttel ezelőtt – szakítva a többiekkel – beadta nevezését, míg utóbbinak érvényes szerződése van a szövetséggel egészen a 2012-es idény végéig, amit a francia bíróság múlt hónapban meghozott ítélete is bizonyít.

Bár a Ferrari továbbra is a FOTA oszlopos tagja, és elsők között fenyegette meg az FIA-t, hogy az év végén kiszáll, ha nem változtat a szabályokon, lehetetlen helyzetbe kerülhet, hiszen míg a többi nyolc alakulat továbbra is sakkban tarthatja az irányító testületet, nekik nem lesz más választásuk, indulniuk kell 2010-ben.

A sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone már korábban figyelmeztette az olasz alakulatot, hogy ha a távozás mellett döntenek, és szerződést szegnek, vissza kell fizetniük a kereskedelmi jogokból befolyt összeg rájuk eső részét, ami hatalmas csapás lenne számukra, különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben.

Azonban abban az esetben, ha az FIA rábólint a FOTA javaslataira, és eleget tesz a csapatok kérésének, minden akadály elhárul a résztvevők elől, bár abban az esetben az újonnan érkező alakulatokkal további egyezkedések lesznek szükségesek, hiszen ők a 40 milliós költségvetési sapka bevezetésének tudatában neveztek.

Legkésőbb június 12-én mindenre fény derül…

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!