Ma kiderülhet, szabályt szegett-e a Red Bull - F1VILÁG.HU

Ma kiderülhet, szabályt szegett-e a Red Bull

HIRDETÉS
Várhatóan ma hozza nyilvánosságra a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), hogy volt-e olyan csapat, mely megszegte a költségplafonra vonatkozó szabályokat 2021-ben. A gyanú szerint két istálló is túlköltekezett, hivatalos megerősítés azonban ezzel kapcsolatban mostanáig nem történt.
Max Verstappen, Red Bull, beauty

A Szingapúri Nagydíj hétvégéjén ez az ügy szolgáltatta a legfőbb beszédtémát az F1-es paddockban, a német sajtóban ugyanis elterjedt a híre, az Aston Martin és a Red Bull is a megengedettnél többet költött az elmúlt idény során – utóbbi csapat ráadásul jelentős mértékben túlléphette a 145 millió dollárban meghatározott költséghatárt.

Az osztrák csapat persze tagad, miközben a riválisok tisztánlátást követelnek: a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nagyon súlyos az ügy, miközben a Ferrarit irányító Mattia Binotto arról beszélt, akár még a hivatalosan „kis szabályszegésnek” minősülő néhány millió dolláros túlköltekezés is komoly versenyelőnnyel járhat.

A szabályszegés mértéke, és így a büntetési tételek három kategóriába sorolhatók: kisebb, jelentős, és eljárási. Az 5 százaléknál kisebb túllépés kis szabályszegésnek minősül, míg az 5 százaléknál nagyobb túlköltekezés már komolyabb szankciókat vonhat maga után. Hogy pontosan milyen büntetéseket, azt egy bírói testület állapítja majd meg – melynek döntését a Nemzetközi Fellebviteli Bíróságon lehet megtámadni.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) várhatóan szerdán, azaz ma ad tájékoztatást arról, milyen eredményre jutott a Forma-1-es csapatok éves beszámolóinak vizsgálata során. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!