Magnussen már jövőre debütálna a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Magnussen már jövőre debütálna a Forma-1-ben

HIRDETÉS

Már jövőre versenyezni akar a Forma-1-ben a McLaren versenyautóját múlt héten tesztelő Kevin Magnussen.


Már jövőre versenyezni akar a Forma-1-ben a McLaren versenyautóját múlt héten tesztelő Kevin Magnussen.

A dán tehetség a fiatalok silverstone-i tesztjén kapott ismét lehetőséget a patinás angol istállótól, szerdán pedig a nap legjobb idejével zárt az élen.

A McLarennél ugyan valószínűtlen, hogy versenyzései lehetőséget kap, Magnussen azonban már 2014-ben debütálni akar a Forma-1-ben.

„A célom, hogy már 2014-ben versenyezzek a Forma-1-ben” – mondta a 20 esztendős tehetség az olasz Italiaracingnek nyilatkozva.

„Ha ezt nem tudom megvalósítani a McLarennel, megpróbáljuk egy másik csapattal. Ez nem jelenti azt, hogy megváltozik a kapcsolatom a McLarennel, hiszen láthattunk már hasonló szituációt a Forma-1-ben, és soha nem volt probléma.”

Magnussen vélhetően Jules Bianchira utalt, aki a Ferrari tehetségkutató programjának tagjaként idén a Marussia színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!