Már az első 5 körben kerékcserék lehetnek Kínában - F1VILÁG.HU

Már az első 5 körben kerékcserék lehetnek Kínában

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint a hétvégi Kínai Nagydíj első öt körében szükség lesz arra, hogy a versenyzők kiálljanak kereket cserélni.


A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint a hétvégi Kínai Nagydíj első öt körében szükség lesz arra, hogy a versenyzők kiálljanak kereket cserélni.

A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli a közepes, a lágy és a szuperlágy keverékű gumikkal érkezik Sanghajba, ugyanazokkal az abroncsokkal, melyekkel Ausztráliába és Bahreinbe.

Paddy Lowe szerint a kínai pálya karakterisztikájából adódik, hogy a szuperlágy gumik nem tartanak majd ki sokáig.

„A sanghaji pálya másmilyen kihívások elé állítja az abroncsokat, mint a melbourne-i és a bahreini” – mondta a Mercedes technikai igazgatója.

„Viszont ugyanazok a keverékek lesznek elérhetőek, szóval érdekes lesz majd látni, miképp alakulnak az erőviszonyok. Először látjuk majd ezen a pályán a szuperlágy keveréket, köszönhetően az új szabályoknak. Jóval extrémebb eseteket látunk majd, mint Bahreinben, itt ugyanis a legjobb időmérős gumi nem lesz valami jó versenygumi.”

„Minden csapat a szuperlággyal akar kvalifikálni, de ha elkezd szemcsésedni a futamon, akkor az autók már az első körben ki fognak állni.”

Lowe elemzése magyarázatot adhat arra, a Mercedes miért döntött úgy, hogy kevesebb garnitúra szuperlágy gumit használ majd Kínában riválisaihoz képest.

„Rengeteg mindent ki kell majd elemeznünk pénteken, és lesznek érdekes döntések az időmérőn, illetve a versenyen. Ami miatt pedig még nehezebb a helyzet, az a körülmények kiszámíthatatlansága. Lehet meleg az idő Sanghajban, de akár olyan hűvös is, mint Belgiumban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!