Már javában dolgozik 2018-as autóján a Renault - F1VILÁG.HU

Már javában dolgozik 2018-as autóján a Renault

2018-ban már szeretne beleszólni a nagycsapatok küzdelmébe a Renault, ennek érdekében pedig a francia istálló már javában dolgozik jövő évi versenyautóján is.

A Renault tavaly tért vissza gyári csapatként a Forma-1-be, célja pedig nem más, hogy néhány éven belül már újra világbajnoki címért harcoljon.

„Fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk” – mondta Cyril Abiteboul, majd hozzátette, a következő idényre konkrét célokat tűztek ki maguk elé.

„A terveink szerint jövőre már elkezdünk a dobogós helyekért harcolni. Igen, jelenleg nagy a lemaradásunk, de az egész csapat éjt nappallá téve dolgozik.”

„Hogy őszinte legyek, a 2018-as lesz az első autónk, mely teljes mértékben az új erőforrásaink segítségével épül, hiszen az idei modellnél azért még voltak korlátozó tényezők.”

„Már elkezdtünk dolgozni a jövő évi autón, és szerintem mindenki meg fog lepődni azon, milyen lehetőségeink lesznek 2018-ban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!