Már Monacóban beveti új motorját a Renault - F1VILÁG.HU

Már Monacóban beveti új motorját a Renault

HIRDETÉS

Már a hétvégi Monacói Nagydíjon beveti továbbfejlesztett V6-os erőforrását a Renault – igaz, az új V6-osból egyelőre csak két darab készül el a bajnokság következő fordulójára.


Már a hétvégi Monacói Nagydíjon beveti továbbfejlesztett V6-os erőforrását a Renault – igaz, az új V6-osból egyelőre csak két darab készül el a bajnokság következő fordulójára.

Az új fejlesztést a francia gyártó saját gyári csapata, valamint a Red Bull Racing által tesztelte a múlt heti első idényközi teszten, Barcelonában, az ott látottak pedig nemcsak a versenyzőket, hanem a Renault mérnökeit is meggyőzték arról, nem érdemes várni a Kanadai Nagydíjig annak éles bevetésével.

Mivel a komponensek legyártása időigényes folyamat, a Renault és a Red Bull is csak egy-egy új aggregátot kap a Monacói Nagydíjra, a két istállónak tehát döntenie kell arról, mely versenyzőiket részesíti előnyben ebből a szempontból.

Egyelőre egyik csapat sem jelentette be terveit a hétvégére, a bajnoki tabella alapján azonban a Renault-nál Jolyon Palmer, míg a Red Bullnál Daniel Ricciardo érdemelné ki az újítást.

A Renault motorrészlegének vezetője, Remi Taffin állítása szerint a továbbfejlesztett motor körönként fél másodperces előrelépést jelent majd.

„Az az erőforrás, amit az első, ausztráliai verseny óta használtunk, valójában annak az úgynevezett ’Spec D-motornak’ a továbbfejlesztése volt, amit még a 2015-ös szezon legvégén vezettünk be” – mondta a szakember.

„Megvizsgáltunk bizonyos koncepciókat, a 2016-os erőforrással pedig továbbfejlesztettük azokat, például a turbó tekintetében. Ez az új specifikáció még nagyobb előrelépés, emellett pedig a belső égésű egység is komoly változásokon esett át. Az újításoknak hála ez az egység jóval erőteljesebb lett, emellett pedig hatékonyabb is, körönként nagyjából fél másodpercet hozhat.”

„A rendelkezésünkre álló fejlesztési zsetonok egy kis hányadát felhasználtuk, hogy bevethessük ezt a fejlesztést.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!