Lépj be az F1Világ Paddockba és kövesd élőben a Szaúd-Arábiai Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Már szezon közben elküldheti Bottast a Mercedes?

Brit lapértesülések szerint egyre inkább kegyvesztetté válik a Mercedes Forma-1-es csapatánál Valtteri Bottas, így az sem zárható ki, hogy a finn versenyzőtől már szezon közben megválik a német istálló.

Bottas jelenleg érvényes szerződése a szezon végéig szól, ám jó ideje hallani már arról, hogy nagy esély van rá, helyére 2022-ben a Mercedes juniorversenyzője, George Russell érkezik majd.

Bottas a múlt hétvégi Portugál Nagydíjon a pole pozícióból indulva csak a 3. helyen ért célba, és bár csak három futam telt el a 2021-es idényből, egyre inkább úgy tűnik, hogy az idei világbajnokság Lewis Hamilton és Max Verstappen között dől majd el.

A Daily Mail című brit bulvárlap informátoraira hivatkozva kedden hétfőn azt írta, Bottas egyre inkább kegyvesztetté válik a Mercedesnél.

„Van némi nyugtalanság a gyárban Valtterivel kapcsolatban. Nem nőtt fel a feladathoz, amit csak még világosabbá tett az a munka, amit Russell végzett Bahreinben” – fogalmazott a lap egy magát megnevezni nem kívánó mérnöke.

Russell a tavalyi Szahíri Nagydíjon helyettesítette a koronavírusos Lewis Hamiltont, és jó eséllyel pályázott a győzelemre, egészen a csapat által elkövetett bokszutcai hibáig.

A Daily Mail szerint egyre biztosabb, hogy a finn helyére 2022-ben a brit tehetség érkezik majd, sőt, a lap szerint nem kizárt, hogy Russell már idén lehetőséget kap a csapattól.

A lap által leírtakat persze érdemes fenntartásokkal kezelni, a Daily Mail ugyanis korábban is igyekezett hangzatos címekkel belengetni dolgokat, amikből aztán végül nem lett semmi…

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!