Friss hírek

Marad Vettel kizárása, elutasították a felülvizsgálati kérelmet!

Elutasította az Aston Martin Forma-1-es csapatának felülvizsgálati kérelmét a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Sebastian Vettel hungaroringi kizárása kapcsán.

A német versenyző eredményét azért törölték a Magyar Nagydíj után, mert az FIA képviselői nem tudtak 1 liternyi üzemanyagmintát vételezni Vettel autójából.

A szakemberek mindössze 0,3 liternyi mintát tudtak levenni az Aston Martinból, a csapat azonban állította, adataik szerint még 1,44 liternyi üzemanyagnak lennie kell az autóban. 

A csapat szerint az üzemanyag-rendszer problémája közrejátszott az incidensben, így „jelentős mennyiségű üzemanyagot ürítettek ki véletlenül a benzintartályból” a verseny során. Az Aston Martin ezért az ügy felülvizsgálatát kérte, és formális fellebbezést nyújtott be a versenybírók döntése ellen. 

A csapat képviselőit hétfőn meg is hallgatta az FIA, ám végül elutasították az Aston Martin felülvizsgálati kértelmét. A stewardok ugyan egyetértettek abban, hogy a csapat által nyújtott információk „új bizonyítéknak” számítanak, a felmerült technikai probléma azonban még nem változtat azon a tényen, hogy a csapat képtelen volt biztosítani az 1 liternyi mintát.

Mindez azt jelenti, hogy Vettel magyarországi kizárása érvényben marad. A Hungaroringen megszerzett 2. hely elvesztése azt jelenti, hogy az Aston Martin továbbra is a 7. pozíciót foglalja el a konstruktőri versenyben az Alpine mögött.

A döntés a bajnoki küzdelemre is hatással van, Lewis Hamilton örökölte ugyanis meg Vettel 2. helyét, így tovább 2 ponttal növelte előnyét Max Verstappennel szemben. A címvédő így 8 pontos előny birtokában várhatja a soron következő Belga Nagydíjat, míg a Mercedes 12 ponttal vezet a Red Bull előtt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!