Marko: Az FIA megint nevetségessé tudta tenni magát - F1VILÁG.HU

Marko: Az FIA megint nevetségessé tudta tenni magát

Helmut Marko szerint újra nevetségessé tette magát a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Fernando Alonso dzsiddai megbüntetésével, majd a szankció visszavonásával.

A spanyol pilóta a 3. helyen futott be a Szaúd-arábiai Nagydíjon, és annak rendje és módja szerint részt is vett a dobogós ünnepségen, nem sokkal később azonban megfosztották őt eredményétől, és hátrasorolták a 4. helyre.

Az FIA szerint ugyanis Alonso és az Aston Martin nem megfelelően töltötte le a futam közben azt az 5 másodperces időbüntetést, amit még a verseny elején szabtak ki rá azért, mert nem megfelelően állt fel a rajtrácsra. Több órányi huzavona után azonban a versenybírók végül visszavonták Alonso utólagos büntetését, így megtarthatta dobogós eredményét – az ügyről részletesen ebben a cikkben olvashatsz.

 

Helmut Marko az OE24 kérdésére elárulta, az FIA-nak sikerült újra nevetségessé tennie magát.

„Az incidens a hátsó emelővel a 20. körben történt. Nevetséges, hogy befejezed a versenyt, megvárod a díjátadó ceremóniát, és aztán bejelented a 10 másodperces büntetést. És még nevetségesebb, hogy aztán később vissza is vonták!” – fakadt ki a Red Bull tanácsadója.

A 2023-as Forma-1-es világbajnokság ezen a hétvégén folytatódik az Ausztrál Nagydíjjal.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Marko: Az FIA megint nevetségessé tudta tenni magát
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük
Lassan nekilát a saját váltó fejlesztésének az Aston Martin

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!