Marko: Ez egy nagy megkönnyebbülés - F1VILÁG.HU

Marko: Ez egy nagy megkönnyebbülés

Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója Max Verstappen és a csapat teljesítményét méltatta az F1-es Bahreini Nagydíj időmérőjét követően, miután a holland pilóta megszerezte a pole pozíciót.

A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon Max Verstappen indulhat a pole pozícióból, miután közel 4 tizedmásodperccel maga mögé utasította Lewis Hamiltont, a Mercedes versenyzőjét.

Helmut Marko szerint megkönnyebbülést jelent számukra a mai eredmény, hiszen sokkal könnyebb úgy küzdeni a világbajnoki címért, ha már a szezon elejétől kezdve versenyképesnek mutatkoznak. 

 

„Ez a kör valami fantasztikus volt. Mindent kihozott belőle és négy tizeddel volt Hamilton előtt – ez mutatja, hogy mennyi potenciál van a versenyzőben, a motorban és az autóban” – nyilatkozta Helmut Marko a ServusTV-nek. 

„Minden, minden nagyon örömteli” – foglalta össze a csapat érzéseit Helmut Marko. „Ez egy nagy megkönnyebbülés. 2014 óta üldözzük a Mercedest. Ha hátul vagyunk, mindig kockáztatnunk kell.”

Ez egy nagyon fontos lépés számunkra. Csak úgy nyerhetünk világbajnokságot, hogy az elejétől kezdve versenyképesek vagyunk.”

A vasárnapi esléyekkel kapcsolatban Marko csak annyit mondott, bízik egy jó rajtban, és hogy onnantól kezdve sima versenyük lehet. 

Remélem, hogy a rajt sikerül, aztán relatíve kontrollálni tudjuk majd a versenyt.”

Sergio Perez, a Red Bull másik versenyzője csupán a 11. helyen végzett az időmérő edzésen, neki nem sikerült a továbbjutás a Q3-ba, miután a közepes keverékekkel nem volt elég gyors a Q2 végén. 

„Azt mondanám, hogy ez egy csapathiba volt, hogy nem a lágy gumikkal küldtük ki. Azt mondta, hogy még mindig benne van három tized. Nem ez volt a helyzet. Ugyanez érvényes Tsunodára is, őt is a lágyakkal kellett volna kiküldenünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!