Marko: Ideje volt, hogy mellénk álljon a szerencse! - F1VILÁG.HU

Marko: Ideje volt, hogy mellénk álljon a szerencse!

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko szerint épp ideje volt, hogy a rengeteg balszerencse után végre melléjük álljon a szerencse. A szakember Max Verstappen mellett a csapat másik versenyzőjét, Sergio Perezt is méltatta.

Igazán drámai versenyt hozott a 2021-es Forma-1-es idény utolsó versenye, az Abu Dhabi Nagydíjon, ahol bár esélytelennek tűnt, Max Verstappen végül győzni tudott Lewis Hamilton előtt, így megnyerte a világbajnoki címet.

A verseny végeredménye viszont még nem hivatalos, a Mercedes csapata ugyanis óvást nyújtott be a sportszabályzat két cikkelyére hivatkozva – erről részletesebben ebben a cikkben írtunk.

 

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko a futam után elárulta, a maguk részéről hogyan is alakult a szezon utolsó versenye.

„Az érzelmek ma már a rajtnál az egekben voltak. Maxnál a hátsó kerekek 1-es és 2-es fokozatban kipörögtek, így Hamilton előre került. Ezután láttuk, hogy nem tudtuk tartani a Mercedest a mi gumijainkkal” – mondta a szakember, aki Sergio Perezt méltatta, a mexikói ugyanis jó csapattársként alaposan megnehezítette Lewis Hamilton dolgát.

„Checo Perez fenomenálisan dolgozott. Segített, hogy a Hamilton és Max közötti távolság csökkenjen. Aztán világos volt, hogy más stratégiát kell alkalmaznunk, ezért a két kiállás mellett döntöttünk.”

Marko elárulta, a futam hajrájában tudták, hogy csak egy biztonsági autós periódus segíthet rajtuk – és ezúttal melléjük állt a szerencse.

„Tudtuk, hogy biztonsági autós periódusra lesz szükségünk. Hála a Williamsnek és Latifinek ez sikerült. Aztán jött egy újabb akció a versenyirányítás részéről, ami eldöntötte, hogy a lekörözöttek nem mehetnek előre, amit a szabályzat nem így ír elő. Ez volt a következő izgalom.”

A Red Bull tanácsadója hozzátette, Perezt végül azért hívták ki a bokszba a futam végén, mert attól féltek, műszaki hiba miatt megáll alatta az autó a pályán.

„Checónak aztán az olajnyomással akadtak problémái, szóval úgy döntöttünk, hogy kihívjuk. Ezen a ponton feladtuk a konstruktőri címért folytatott harcunkat. Mert fennállt a veszély, hogy a másik autónk megáll, és így a biztonsági autó a kockás zászlóig kint marad a pályán. Folyamatosan össze-vissza alakult a helyzet.”

A kérdésre, feladták-e a reményt, amikor Verstappen 11 másodperccel Hamilton mögött autózott, Marko így felelt: „Nem. A biztonsági autó ideális időpontban jött. Minden balszerencse után, ami az idei évben minket ért, valamikor a szerencsének mellénk kellett állnia. Ez történt.”

„És a döntés, hogy a lágyakra váltson Max, kulcsfontosságú volt. A Mercedes igazából két biztonsági autós periódust átaludt, így megkönnyítették a mi dolgunkat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Marko: Ideje volt, hogy mellénk álljon a szerencse!
Verstappent leste az esős Monacóban Piastri
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!