Friss hírek

Marko szerint Hamilton jövőre újra kihívója lesz Verstappennek

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint a Mercedes 2023-ban versenyképesebb autóval rukkol majd elő, amivel Lewis Hamilton ismét méltó ellenfele lesz majd Max Verstappennek.

Verstappen legfőbb kihívója a 2022-es idényben a ferraris Charles Leclerc volt, hiába szerzett azonban a monacói kilenc rajtelsőséget eddig, a versenyeken képtelen volt tartani a lépést a hollanddal, aki végül a Japán Nagydíjon biztosította be újabb bajnoki diadalát. Marko szerint jövőre nemcsak a Ferrari, hanem a Mercedes is kemény ellenfél lesz – sőt, Verstappen legfőbb ellenfelét Lewis Hamiltonban látja a Red Bull tanácsadója.

„Leclerc nagyon erős volt az időmérőkön. De hajlamos volt hibázni” – mondta a szakember a német ntv televíziós csatornának, majd hozzátette: „Én úgy látom, Hamiltont erősebb ellenfél lesz 2023-ban. Egyértelmű előnye van a tapasztalat terén, hihetetlenül jól képes motiválni magát, és meggyőződésem, hogy jövőre a Mercedes is jobb autót visz pályára.”

Hirdetés
 

Marko ugyanakkor azon a véleményen van, az idén második bajnoki elsőségét begyűjtő Verstappen is egyre jobb és jobb lesz.

„Magabiztosabban vezet, mint valaha, jobban átlátja a versenyeket. Ugyanakkor pedig igazi gumisuttogóvá fejlődött! Tovább el tud menni a lágy keverékű gumikkal, mint ellenfelei a keményebb keverékkel. Az első edzéstől kezdve annyira magabiztos – a legelső körtől kezdve. Ha esik, két másodperccel gyorsabb a mezőny többi tagjánál az első körökben.”

„Minden, amire szüksége van, hogy az autónak legyen tapadása elöl. Hogy mit csinál a hátulja, az nem foglalkoztatja. És ez csak idegessé teszi a versenyzőket. Az idei szezon korai szakaszában is láttuk, hogy Max ugyanolyan gyors volt, mint Perez egy olyan autóval, ami nem feküdt a vezetési stílusának. Amint az autó feküdt neki, fél másodperccel gyorsabb volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Marko szerint Hamilton jövőre újra kihívója lesz Verstappennek
Óriási elismerésben részesült Kevin Magnussen
Hornert nem lepte meg Binotto Ferraritól való távozása
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!