Massa a győzelemre és a bajnoki címre hajt - F1VILÁG.HU

Massa a győzelemre és a bajnoki címre hajt

HIRDETÉS

Felipe Massa boldogan nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését követően, ahol elmondása szerint egy tökéletes körrel sikerült megszereznie a pole pozíciót, ami nagyon fontos, hiszen kevés az előzési pont az utcai ringen.

Felipe Massa boldogan nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését követően, ahol elmondása szerint egy tökéletes körrel sikerült megszereznie a pole pozíciót, ami nagyon fontos, hiszen kevés az előzési pont az utcai ringen.

A Ferrari brazil versenyzője szerezte meg a sport történetének első “éjszakai” pole-ját, miután 1:44.518-as idejével nem kevesebb, mint hat tizedet vert legnagyobb riválisára, a második helyen befutó Lewis Hamiltonra.

“Az autó tökéletes volt, simán lehetett vezetni. Sikerült egy hibátlan kört teljesítenem, ami általában nem okoz nehézséget, ha egy kiváló autó van alattad” – mondta Massa. “Egyetlen hibát sem vétettem, kiváló eredményt értem el.”

“Az utolsó kanyarból kijőve tudtam, hogy nem szabad hibáznom, így minden egyes kanyart tökéletesen vettem, egyetlen hibát sem vétettem. Mikor megérkeztem az utolsó ívre, azt gondoltam, ’nyugi’, de nem tudtam nem így viselkedni.”

“Ott is nagyon gyors voltam, szóval fantasztikus volt minden. Ez a legjobb érzés, amit egy versenyző érezhet. Mindig jó dolog, ha el tudod érni azt, amit szeretnél. Nem egyszerű a pálya, így borzasztó megterhelő minden egyes kanyart tökéletesen venni” – folytatta Massa, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy megszerezze a győzelmet, és ezzel átvegye a vezetést a bajnoki pontversenyben.

“Ez egy nagyon fontos verseny a Forma-1 számára. Egy nagyon érdekes versenye a naptárnak. Ha pedig meg tudjuk nyerni a versenyt, az még csodálatosabb lesz, mint az időmérőn elért győzelem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!