Massa a második félidőben javítana - F1VILÁG.HU

Massa a második félidőben javítana

HIRDETÉS

Csupán hatodikként ért célba a vasárnapi Magyar Nagydíjon a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa, aki ezzel együtt bízik abban, a bajnokság második felében jobb teljesítményre lesz majd képes ő és csapata.


Csupán hatodikként ért célba a vasárnapi Magyar Nagydíjon a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa, aki ezzel együtt bízik abban, a bajnokság második felében jobb teljesítményre lesz majd képes ő és csapata.

Massa a negyedik helyről várta a piros lámpák kialvását a Hungaroringen, ám rögtön a rajtnál visszacsúszott, ráadásul egy kicsúszás következtében további pozíciókat veszített.

„Nehéz verseny volt amiatt, hogy jött-ment az eső” – fogalmazott Massa a Ferrari hivatalos weboldalának nyilatkozva.

„A délutánomnak annyi volt, amikor kicsúsztam a pályáról a 8-as kanyarban. Az autó hátuljával nekiütköztem a gumifalnak és attól féltem, túlságosan megsérült a versenygép ahhoz, hogy folytassam, de a mérnököm azt mondta, hogy versenyezhetek tovább.”

„Sok időt veszítettem emiatt és még ha előztem is néhányszor és sikerült előrelépnem, elég bosszús vagyok, hogy nem harcolhattam a dobogóért, hiszen amúgy talán felállhattam volna rá.”

Massa hozzátette, az eső alaposan megnehezítette a mezőny dolgát, hiszen olyan volt, mintha korcsolyapályán versenyzett volna.

„Amikor a 40. kör után elkezdett esni – mint ahogy a rajtnál is – a körülmények nagyon nehezek voltak. Totálisan el kellett kerülni a fehér vonalakat, mert rendkívüli módon csúsztak és olyan volt, mintha jégen vezetnénk.”

A Ferrari versenyzője 70 megszerzett pontjával jelenleg a világbajnoki tabella hatodik helyét foglalja el, ám elmondása szerint meg van győződve arról, hogy a szezon második felében szebb eredményeket érhet majd el.

„Biztos vagyok abban, hogy a bajnokság második fele jobban alakul majd, mint az első.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!