Massa: A McLarenek előtt kellett volna végeznünk - F1VILÁG.HU

Massa: A McLarenek előtt kellett volna végeznünk

HIRDETÉS

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy véli, a hétvégi Európa Nagydíjon elég versenyképesek voltak ahhoz, hogy mindkét autójukkal a McLarenek előtt végezzenek, bizonyos okok miatt azonban ezt nem sikerült megvalósítani.


A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy véli, a hétvégi Európa Nagydíjon elég versenyképesek voltak ahhoz, hogy mindkét autójukkal a McLarenek előtt végezzenek, bizonyos okok miatt azonban ezt nem sikerült megvalósítani.

Massa az ötödik helyről kezdhette meg a vasárnapi valenciai futamot, és noha jól sikerült a rajtja, később egy bokszutcai hiba miatt elveszítette a Lewis Hamiltonnal folytatott csatát.

„Jó verseny volt, folyamatosan harcoltam más versenyzőkkel” – nyilatkozta Massa a leintés után.

„Megpróbáltam a legtöbbet kihozni az opciós abroncsokból, mert úgy tapasztaltuk, hogy a közepes keveréken nem olyan jó a tempónk. Kár a második kiállásomkor felmerült problémáért, amikor 4-5 másodpercet vesztettem, mely miatt elveszítettem a Hamiltonnal vívott csatát a negyedik helyért.”

„Azt gondolom, hogy az alapján, amit ma láttunk teljesítmény tekintetében, mindkét autónkkal a McLarenek előtt végezhettünk volna, ennek viszont csak a felét sikerült megvalósítani.”

„Jól sikerült a rajtom, megelőztem Hamiltont és Fernandót [Alonso]. Aztán megpróbáltam támadni Webbert, de becsukta előttem a kaput és majdnem összeértünk, szóval Fernando kihasználta a lehetőséget kívülről és megelőzött.”

Massa hozzátette, a gumik is gondot okoztak a versenytáv során, ám összességében képes volt arra, hogy versenyképes köröket autózzon az utcai pályán.

„Volt néhány problémám a második szett lágy gumival, de a következővel – ami még kopottabb is volt – jobban mentek a dolgok. A végén még a közepes keverék se volt rossz és versenyképes időket tudtam futni.”

A brazil versenyző elmondta, reméli, hogy a jövő hétvégi Brit Nagydíjon szintén versenyképesek lesznek majd, noha karakterisztika szempontjából a silverstone-i versenypálya nagyban eltér az elmúlt időszakban látottaktól.

Hirdetés

„Most a silverstone-i versenyhétvége vár ránk. Meglátjuk, hogy megerősítést nyer-e az a fejlődés, melyet az elmúlt három versenyen tapasztaltunk. Emellett az is fontos lesz, milyen gumikkal érkezik a Pirelli: ha a közepes/kemény kombinációval, akkor nehezebb dolgunk lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!