Massa: A Williams elvesztette előnyét az egyenesben - F1VILÁG.HU

Massa: A Williams elvesztette előnyét az egyenesben

HIRDETÉS

Felipe Massa úgy gondolja, hogy a Williams elvesztette fő erényét, a végsebességet és a fogyasztást az idei évben, így kemény csatára számít a Ferrarival.


Felipe Massa úgy gondolja, hogy a Williams elvesztette fő erényét, a végsebességet és a fogyasztást az idei évben, így kemény csatára számít a Ferrarival.

Azt követően, hogy elvesztette a dobogós helyet Sebastian Vettellel szemben a szezonnyitón Ausztráliában, Massa szerint a Ferrari komoly javulást talált azokon a területeken, ahol a Williamsnek előnye volt a tavalyi évben.

„Már nincs előnyünk az egyenesekben” – mondta a brazil pilóta. „A Ferrari nagyon sokat fejlesztett a motorján az idei évre.”

„Egy sokkal jobb rendszerük, motorjuk van a tavalyi évhez képest. Tavaly egy olyan autónk volt, ami veszített a kanyarokban, kisebb volt a leszorító erőnk, mint a Ferrarinak, de sokat hoztunk az egyenesekben.”

„Idén azonban már nincs meg az előnyünk az egyenesekben, éppen ezért tisztában vagyunk azzal, hogy az aerodinamika kulcsfontosságú, amin mindenképpen javítanunk kell.”

Massa azt is elárulta, hogy a jó fogyasztás, ami erényük volt a tavalyi évben, és lehetővé tette számukra, hogy könnyebb autóval induljanak, mint a többiek, szintén a múlté.

Arra reagálva, hogy a Ferrarinak vissza kellett vennie az első futam végén, hogy célba érjen, Massa csak így felelt: „Nekünk is voltak gondjaink az üzemanyaggal.”

„A fogyasztáson is javítanunk kell, mert nekünk is egy kicsivel többet kellett spórolunk az üzemanyaggal a futamon, mint ahhoz tavaly hozzá voltunk szokva. Változtattunk egy kicsit a motoron, ami így egy picit más rendszer, és meg kell tanulnunk, hogy miként tudjuk fejleszteni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Massa: A Williams elvesztette előnyét az egyenesben
Ha esik, szombaton is bajban lehet a Ferrari
Russell elárulta a gyenge időmérő okát
Az FIA nyomoz a rejtélyesen lángra kapó kínai F1-es gyep miatt
Hamilton a sprintfutamon visszaesésre számít
Verstappen szerint a Red Bull megérdemli a negyedik helyet

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!