Massa: Dühös vagyok, nem tagadom - F1VILÁG.HU

Massa: Dühös vagyok, nem tagadom

HIRDETÉS

Felipe Massa, a Ferrari versenyzője csalódottságának adott hangot a Kanadai Nagydíjat követően, ahol a remek futamkezdet után egy balesetet következtében csupán a hatodik helyen tudott célba érni.


Felipe Massa, a Ferrari versenyzője csalódottságának adott hangot a Kanadai Nagydíjat követően, ahol a remek futamkezdet után egy balesetet következtében csupán a hatodik helyen tudott célba érni.

Massa elmondta, a szabadedzéseken és az időmérőn nyújtott teljesítményük után természetesen jobb eredményt várt volna, amire ugyan megvoltak az esélyei, ám egy lekörözés közben a falhoz csapta autóját. A brazil versenyző éppen Narain Karthikeyant, a HRT pilótáját előzte volna, amikor az nem állt félre, így Massa a vizes részre kényszerült, majd megcsúszott.

“Nem lehetek túlzottan elégedett, figyelembe véve az itteni potenciálunkat. Az esélyeim a dobogóra, és a győzelemért való harcra elszálltak, amikor előztem Karthikeyant. Nagyon lassan ment a száraz íven, és ahogy a vizes részen előztem, gyorsított, elvesztettem az uralmat az autó felett, és a falnak csapódtam.”

“A következő biztonsági autós fázisnak köszönhetően vissza tudtam kapaszkodni, és végül megelőztem néhány autót, így a hatodik helyen végeztem.”

A 30 éves versenyző annak ellenére, hogy nagyon bosszús, amiért nem sikerült a dobogóra állnia, elégedett az autó teljesítményével, és örül, hogy a gumik is jól működtek a verseny során.

“Mérges vagyok, nincs mit tagadni. Jól dolgoztunk a piros zászlóig, és ami utána történt, véget vetett mindennek. Örülök az autó teljesítményének, az extrém esőgumikon és a slickeken is jól működött, de az intermediate-ekkel kicsit küzdöttem.”

Massa reméli, a két hét múlva esedékes Európa Nagydíjon is hasonlóan jó teljesítményt fog nyújtani az autó, hiszen a valenciai aszfaltcsík körülményei hasonlóak a kanadaihoz.

“Most irány Valencia, ahol nagyon versenyképesek lehetünk, mivel az ottani pálya adottságai nagyon hasonlóak a kanadaihoz. Ott a közepes keverékű abroncsokat fogjuk használni, amit most pénteken teszteltünk: majd meglátjuk, milyen lesz a tapadás.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!