Massa egy év kényszerpihenőre vonulhat - F1VILÁG.HU

Massa egy év kényszerpihenőre vonulhat

HIRDETÉS

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, hogy abban az esetben sem szakít csapatával, ha az olasz alakulat úgy dönt, az év végén elhagyja a Forma-1-et, és ha kell, készen áll kihagyni a jövő évet, amíg nem rendeződik minden.

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, hogy abban az esetben sem szakít csapatával, ha az olasz alakulat úgy dönt, az év végén elhagyja a Forma-1-et, és ha kell, készen áll kihagyni a jövő évet, amíg nem rendeződik minden.

Annak ellenére, hogy a FOTA tagjai feltételesen neveztek a jövő évre, az FIA egyelőre még nem reagált a történtekre, és egyre kisebb az esélye annak, hogy a két fél egyezségre jut, ugyanis a szövetség továbbra is kitart a költségvetési sapka jövő évi bevezetése mellett.

Ez pedig azt eredményezheti, hogy a nagycsapatok, köztük a Ferrari elhagyja a sportot, ami katasztrofális helyzetet idézne elő, véli Massa, aki már most kijelentette, követni fogja csapatát, hiszen érvényes szerződése van az olaszokkal a jövő évre.

“Egy Ferrari versenyző vagyok, és érvényes szerződésem van a csapattal a következő idényre, így bízom abban, hogy a csapat a Forma-1-ben marad. Ha ez nem így lesz, akkor nincs ötletem, mi lesz. Először is meg kell néznünk, milyen lesz a Forma-1 a Ferrari, és a többi hasonló csapat nélkül” – mondta Massa a riportereknek Törökországban.

“Szerintem egyelőre kár is gondolkodni ezen. Meg kell várnunk, mi lesz a döntés. Bízom abban, hogy ez nem így lesz, de abban az esetben, ha a Ferrari a távozás mellett döntene, akkor talán kapok egy év pihenőt, vagy egy másik bajnokságban fogok versenyezni nekik. Ezt egyelőre még nem tudom.”

Még ha nem is lenne érvényes szerződése a jövő évre, Massa akkor sem valószínű, hogy maradni szeretne, hiszen elmondása szerint a nagycsapatok nélkül már nem lesz az igazi a Forma-1.

“Bízom abban, hogy a dolgok rendben lesznek, mert a Forma-1 a fontos csapatok nélkül teljesen más lenne, nem tenne jót a nagycsapatok kivonulása a sportnak. Tényleg bízom abban, hogy a dolgok egyenesbe jönnek” – tette hozzá a brazil.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!