Massa elégedett volt visszatérő versenyével - F1VILÁG.HU

Massa elégedett volt visszatérő versenyével

HIRDETÉS

Felipe Massa sajnálta ugyan, hogy elvesztette a végső csatát csapattársával szemben, aki már a rajtnál megelőzte, mégis boldogan nyilatkozott visszatérő versenye után, ahol azonnal egy második helyezést sikerült szereznie Bahreinben.

A brazil pilóta több mint hat hónap után indult újra forma-1-es versenyen, ugyanis július végi fejsérülése miatt hússzó hónapokat kellett otthonában töltenie a rehabilitációval, és csak a februári tesztek álltak rendelkezésére ahhoz, hogy felkészüljön az idei évre.

Massa a második helyről, csapattársa elől vághatott neki a vasárnapi 49 körös versenynek, ám már a rajtnál pozíciót vesztett Fernando Alonsóval szemben, aki később Sebastian Vettel problémái miatt felugrott az élre, és megnyerte első ferraris versenyét.

„Először is úgy gondolom, hogy fantasztikus itt lenni, így köszönet, hogy minden kiváló” – mondta Massa nem sokkal a hétvégi verseny után. „Egy versenyképes autóval itt lenni, az egész versenyen kiváló tempót diktálni, azt hiszem, hogy semmi okom nem lehet panaszra.”

„Hála Istennek, hogy rendben vagyok, és köszönöm mindenkinek, aki támogatott a nehéz időkben. A verseny kiváló és fantasztikus volt számunkra.”

“Sajnos nem volt jó a rajtom, értékes pozíciót vesztettem Fernandóval szemben az első kanyarban. Ezután minden rendben volt, mint a lágy, mind a kemény gumikon.”

Massa egyébként sokáig tartani tudta a tempót Alonsóval, ám az utolsó 20 körben hirtelen megnőtt a távolság kettejük között, amit a brazil annak tud be, hogy spórolnia kellett az üzemanyaggal.

Hirdetés

„Tartottam a lépést Fernandóval, aztán problémák léptek fel az autó hőmérséklete terén, ami miatt a vártnál jobban fogyasztotta az üzemanyagot, így az utolsó 25-30 körben spórolnom kellett” – magyarázta.

„Nem tudtam mit tenni. Szerencsések voltunk Vettel problémája miatt, hogy el tudtunk menni mellette, és az is segített, hogy (Lewis) Hamilton nem volt olyan gyors a futam végéhez közeledve.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Massa elégedett volt visszatérő versenyével
Az FIA elutasította az Aston Martin óvását
A rajtkiugrásokról egyeztetnek az F1-es csapatok
Összetűzés, majd ellentmondás a Ferrari két pilótája között
Sainz balesete miatt került nehéz helyzetbe Russell az időmérőn
Piastri: Gyors autók vannak mögöttünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!