Massa elismerte, tárgyal a Williamsszel - F1VILÁG.HU

Massa elismerte, tárgyal a Williamsszel

HIRDETÉS

A Ferraritól az idény végén távozó Felipe Massa a minap, Indiában megerősítette, valóban tárgyalásokat folytat a Williams Forma-1-es csapatával.


A Ferraritól az idény végén távozó Felipe Massa a minap, Indiában megerősítette, valóban tárgyalásokat folytat a Williams Forma-1-es csapatával.

Ahogy arról délelőtt az F1Világ.hu is beszámolt, brazil médiajelentések szerint a 32 esztendős versenyző öt évre szóló megállapodást kötött a grove-i gárdával, így jövőre Pastor Maldonado helyét veszi majd át.

Újságírók természetesen azonnal Massának szegezték a kérdést Indiában, ő azonban sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánt ezeket az értesüléseket – azt viszont elárulta, valóban tárgyal a Williamsszel.

„Olykor rengeteg mindent hall az ember, én pedig majd a megfelelő időben reagálok is ezekre” – mondta a Ferrari versenyzője az AUTOSPORT-nak.

„Tárgyalok néhány csapattal, köztük a Williamsszel, de momentán még nincs mit mondanom.”

Massa továbbra is biztos abban, jövőre is rajthoz áll a Forma-1-ben, azt azonban ismét kijelentette, nem akar kiscsapatnál versenyezni.

Bár a Williams idén mindössze egyetlen pontot szerzett eddig, hagyománya és potenciálja révén mégiscsak vonzó lehet a 32 esztendős versenyző számára.

„Meggyőződésem, hogy sikerül találnom egy érdekes irányt. Amíg nincs bebetonozva a dolog, addig persze van némi kockázat, de bízom benne, hogy megtalálom a helyem, ezért dolgozom most.”

„Nem fogok kiscsapathoz szerződni, egy olyan istállónál folytatom, melynek lesz lehetősége arra, hogy jó autóval álljon elő, és remélem, hogy sikerül megoldást találni.”

Hirdetés

A brazil hozzátette, nem szeretné, ha fizetős versenyzőként tekintetének rá, noha szponzori háttere kétségkívül segítheti majd őt a jövőben.

„Nem vagyok fizetős versenyző, szóval nem azért fogok átszerződni egy másik csapathoz, mert vannak szponzoraim. Tapasztalatom miatt fogok odakerülni, azért, amit már megmutattam pályafutásom során.”

„Remélem, hogy sikerül egy olyan csapatot találnom, amely kizárólag magamért szeretne, nem azért a pénzért, amit hozni tudnék.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!