Massa kiélezett küzdelemre számít a hajrában – F1VILÁG.HU

Massa kiélezett küzdelemre számít a hajrában

HIRDETÉS

A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa úgy gondolja, hogy legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton nagyon erős lesz a szezon utolsó két versenyén, jóllehet a hétvégén nagyot hibázott, és túlzott agresszivitása miatt egyetlen pontot sem szerzett Japánban.

A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa úgy gondolja, hogy legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton nagyon erős lesz a szezon utolsó két versenyén, jóllehet a hétvégén nagyot hibázott, és túlzott agresszivitása miatt egyetlen pontot sem szerzett Japánban.

Bár fogadkozott, hogy nem fog kockáztatni, és mindenáron nem fog a győzelemre hajtani, Hamilton már a rajt utáni pillanatokban túlvállalta magát, és kis híján balesetet okozott az első kanyarban, amiért egy áthajtásos büntetést kapott.

A McLaren brit versenyzője a második körben Massával is összeakadt, akit szintén büntetéssel sújtottak. Mindez pedig azt eredményezte, hogy Hamilton egy pontot sem szerzett.

A történtek ellenére Massa úgy gondolja, hogy riválisa nagyon erős lesz az utolsó két versenyen, és mindent megtesz majd annak érdekében, hogy tovább növelje előnyét a bajnoki pontversenyben.

“Mindig nagyon nehéz csakis egy versenyről beszélni” – mondta a brazil, aki hetedik helyével öt pontra megközelítette Hamiltont a világbajnoki versenyben.

“Versenyről versenyre kell nézni valakinek a teljesítményét. Van, amikor az egyik versenyen nem jönnek össze a dolgok, aztán a következő alkalommal ismét szárnyalsz. Soha nem lehet tudni. Biztos vagyok abban, hogy két nagyon nehéz és kemény verseny áll előttem. Mindketten erősek leszünk, és hinnünk kell ebben.”

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali a futam után elmondta, hogy a kiélezett küzdelem ellenére is jó a kapcsolatuk a McLarennel. Massa szintén elmondta, hogy ő is remekül kijön Hamiltonnal.

“Jó a kapcsolatunk” – mondta. “Tisztelem és nagyra becsülöm őt, mint versenyzőt, illetve mint magánembert, és abban is biztos vagyok, hogy ezzel ő sincsen másképp. Nem viszem magammal a pályán ért sérelmeket. Megpróbálom teljesen különválasztani a pályán és a pályán kívül történteket.”

“Nincs problémám azzal, hogy köszönjek neki, beszéljek vele néhány mondatot, vagy jól érezzük magunkat. Ezzel nincs probléma, és nem is fogok változtatni a hozzáállásomon.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!