Friss hírek

Massa: Mindenben segítek Raikkönennek

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa megerősítette, készen áll segíteni Raikkönennek az egyéni bajnoki cím megszerzésében, ha arra szüksége lesz csapattársának a hétvégi Japán Nagydíjon.

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa megerősítette, készen áll segíteni Raikkönennek az egyéni bajnoki cím megszerzésében, ha arra szüksége lesz csapattársának a hétvégi Japán Nagydíjon.

Annak ellenére, hogy 20 pontos lemaradását elvileg még behozhatja a szezon utolsó három versenyén, Massa tisztában van azzal, hogy vajmi kevés az esélye arra, hogy megszerezze a bajnoki címet az idei évben.

A brazil versenyző ugyan elmondta, a Ferrari hivatalosan még nem utasította arra, hogy segítsen csapattársának, szó nélkül Raikkönen mögé áll, ha úgy érzi, arra szüksége van finn kollégájának.

Hirdetés
 

“A csapatért dolgozom” – mondta Massa a Japán Nagydíj csütörtöki sajtókonferenciáján. “Ha nem lesz esélyem, akkor természetesen segíteni fogok a Ferrarinak. A csapat sportszerű velem. Remek az idei bajnokság, és egy szavam nem lehet a csapaton belüli munkára, és azzal sincs problémám, ha segítenem kell Raikkönent, mikor már nincs esélyem. Ez teljesen tiszta dolog. Azt fogom tenni, ami a legjobb a csapat számára.”

Massa tisztában van azzal is, hogy azért nincs már reális esélye az idei bajnoki cím megszerzésére, mert számtalanszor meghibásodott alatta az autója.

“Három versenyt nyertem, és nagyon közel voltam ahhoz, hogy más futamokat is megnyerjek, így elégedett vagyok az idei évvel” – magyarázta a brazil. “Azonban nem vagyok túlságosan boldog, hogy ennyi problémánk volt idén. Túl sok volt belőle, emiatt nem vagyok már igazán harcban a bajnoki címért. Ahhoz, hogy megnyerd a bajnokságot, mindennek tökéletesnek kell lennie. Azonban idén a megbízhatóságunk nem volt tökéletes, de ettől függetlenül elégedett vagyok a saját teljesítményemmel.”

Massa azonban kijelentette, nem szeretne időt pocsékolni azzal, hogy azon álmélkodik, vajon miként alakult volna a bajnokság, ha nem lett volna annyi technikai meghibásodás.

“Ez semmin nem változtat. Nem az a fajta fickó vagyok, aki ezen elmélkedik. Ha idén már nem lehetséges, akkor jövőre ismét megpróbáljuk, mit is mondhatnék még?” – tette hozzá Felipe.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!