Felipe Massa nem ringatja magát álomvilágba, ugyanis tisztában van azzal, hogy nagyon nehéz dolga lesz a hétvégi Bahreini Nagydíjon, pedig a tavalyi évben a dobogó legmagasabb fokán állva ünnepelhette a futamgyőzelmet.
Felipe Massa nem ringatja magát álomvilágba, ugyanis tisztában van azzal, hogy nagyon nehéz dolga lesz a hétvégi Bahreini Nagydíjon, pedig a tavalyi évben a dobogó legmagasabb fokán állva ünnepelhette a futamgyőzelmet.
A Ferrari borzalmasan gyengén kezdte az idei évet, és egyetlen pontot sem szerzett az első három versenyen, amire 1981 óta nem volt példa a csapat történetében.
Massa a tavalyi évben is gyengén kezdett, az első két versenyen pontot sem szerzett, ám azt követően feltámadt, és a szezon utolsó állomásáig harcban volt a bajnoki címért, amit végül elveszített Lewis Hamiltonnal szemben.
A brazil pilóta azonban tisztában van azzal, hogy idén sokkal nehezebb lesz a dolga, sőt egyelőre még azt is elképzelhetetlennek tartja, hogy harcba szálljon az első pozícióért a hétvégén Bahreinben.
“Soha nem mondhatod, hogy soha, de egy biztos, nem lesz egyszerű” – mondta Massa a riportereknek Sakhirban.
“Bízom abban, hogy egy jó versenyt futhatunk a hétvégén. Az pedig, hogy nyerünk, avagy sem, egy teljesen más történet. Azonban hiszem, hogy az eddiginél sokkal versenyképesebbek leszünk, és megkezdhetjük a pontszerzést.”
A brazil pilóta azt is elmondta, hogy annak ellenére sem érez extra nyomást magán, hogy csapata negatív történelmet írna, ha nem végezne az első nyolcban a hétvégén, hiszen fennállása óta még soha nem fordult elő, hogy ne szerzett volna pontot az első négy futamon a Forma-1-ben.
“A helyzeten ez mit sem változtat” – folytatta Massa. “Mindig nagy a nyomás rajtunk, versenyzőkön. Viszont minél előbb ki kell lábalnunk ebből a lehetetlen helyzetből. Az egyetlen dolog, amit szeretnék, hogy jó irányba haladjon a munka, és mostantól kezdve harcba szállhassunk az élen állókkal.”
“Mindig nagy a nyomás rajtunk, ha nyerünk, ha nem. Azonban motiváltak vagyunk, és minél előbb megoldást akarunk találni a problémákra, hogy továbbléphessünk. Az nem számít, mit írnak az emberek, csakis az a lényeg, hogy mi tudjuk, mit kell tennünk.”
“Keményen dolgozunk, hogy minél előbb kilábaljunk a gödörből” – tette hozzá Massa.