Massa szerint a Ferrari előnyben van Brazíliában - F1VILÁG.HU

Massa szerint a Ferrari előnyben van Brazíliában

HIRDETÉS

Felipe Massa elégedettségének adott hangot a Brazil Nagydíj első két szabadedzését követően, ugyanis elmondása szerint minden tervezett munkát sikerült elvégeznie, és úgy alakultak a dolgok, ahogy azt előre eltervezte.

Felipe Massa elégedettségének adott hangot a Brazil Nagydíj első két szabadedzését követően, ugyanis elmondása szerint minden tervezett munkát sikerült elvégeznie, és úgy alakultak a dolgok, ahogy azt előre eltervezte.

A Ferrari brazil versenyzője a délelőtti edzést az első, a délutánit pedig Fernando Alonso mögött a második helyen fejezte be, miközben legnagyobb riválisa, a bajnokságot hét ponttal vezető Lewis Hamilton csak a kilencedik lett.

Massa optimistán várja a folytatást, mert úgy érzi, hogy a Ferrari sokkal erősebb lesz Interlagosban, mint az elmúlt versenyen Kínában volt, ahol képtelen volt felvenni a versenyt a McLarennel.

“Biztos vagyok abban, hogy versenyképesebbek vagyunk, és mikor versenyképes vagy, sokkal nagyobb a motivációd” – mondta Massa a helyi riportereknek a második edzés után.

“Úgy gondolom, hogy jól kezdtünk. Nagyon erősek, nagyon versenyképesek, és nagyon jók voltunk az első edzésnapon. Az elmúlt versenyen Lewis hihetetlenül gyors volt pénteken, és ma ennek éppen az ellenkezőjét láthattuk, ami azt bizonyítja, hogy autóink sokkal versenyképesebbek, mint Sanghajban voltak.”

“Meggyőződésem, hogy kiváló munkát végeztünk a beállítások terén. Véleményem szerint megtaláltuk a helyes irányt, és az elejétől fogva jó volt az autó egyensúlya. Ma még csak péntek van, nem járnak pontok a helyezésekért, de azt gondolom, hogy megfelelően felkészültünk szombatra és a vasárnapra.”

Mikor Hamilton teljesítményéről kérdezték, Massa a következőket mondta: “Ahogy azt már korábban is mondtam, még csak péntek van, fel kell készülnünk a küzdelemre, de mindig jó az élen lenni. Talán még javulnak, így készen kell állnunk a harcra, ám ahogy azt már említettem, elégedett vagyok a mai nappal.”

Massa azonban tisztában van azzal, hogy nem csak rajta múlik a végső siker.

“Szükségünk van a jó időre, Fernandóra, és a BMW-kre. Szóval az kell, hogy minden összejöjjön” – tette hozzá a Ferrari versenyzője.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!