Massa szerint nincs gyenge pontja az új Ferrarinak - F1VILÁG.HU

Massa szerint nincs gyenge pontja az új Ferrarinak

HIRDETÉS

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa biztos benne, hogy csapata elérte célját, és előrelépést ért el új autójával, ami rengeteget fejlődött azokon a területeken, melyeken sebezhető volt elődje.

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa biztos benne, hogy csapata elérte célját, és előrelépést ért el új autójával, ami rengeteget fejlődött azokon a területeken, melyeken sebezhető volt elődje.

A nagyobb tengelytávú F2007-es modell egyszerűen képtelen volt felvenni a versenyt a szűkebb, lassabb pályákon a rivális McLarennel a tavalyi évben, éppen ezért a mérnöki gárda úgy döntött, megrövidíti 2008-as autóját, hogy megoldja ezen problémát.

A csapat brazil versenyzője az e heti teszteknek helyet adó spanyolországi Jerezben elmondta, elégedett az F2008 eddigi teljesítményével, ugyanis az új autó legalább olyan jól fekszik a gyors kanyarokban, mint elődje, viszont a lassú íveken is tökéletes.

“Az autó nagyon jó. A lassú kanyarokban rengeteget fejlődött a teljesítménye” – mondta Massa. “Ami a gyors íveket illeti, ott legalább olyan jól megy, mint a tavalyi. Éppen ezért úgy gondolom, hogy ebből a szempontból mindenképpen sikerült előrelépést elérnünk.”

“Az idei autóval egyszerűbb kipörgésgátló nélkül vezetni. A kerékvetőket is jól veszi a sikánokban, és az egyensúlyával is elégedett vagyok.”

“Nem kell sokat dolgoznunk az autón, hogy jó köridőket érjünk el, ami mindenképpen pozitívum” – folytatta Massa, aki szerint még túl korai lenne kijelenteni, hogy az F2008-nak nincsenek gyenge pontjai.

A brazil versenyző éppen ezért úgy gondolja, továbbra is keményen kell dolgozniuk, hogy egy tökéletes versenygéppel állhassanak majd rajthoz a március közepén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

“Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban nincsen gyenge pontja az autónak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem jöhetnek elő problémák, de egyelőre úgy tűnik, jó irányba haladunk.”

“Nem csak problémamentesen és egyenletesen körözünk, hanem remek időket is futunk. Éppen ezért elégedettek vagyunk, de nem szállunk el magunktól: még sok munka vár ránk, hogy gyorsabbak legyünk az első versenyen” – tette hozzá Massa.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!