Massa: Teljesen mindegy, ki vezeti a bajnokságot - F1VILÁG.HU

Massa: Teljesen mindegy, ki vezeti a bajnokságot

HIRDETÉS

Felipe Massa nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy három futam után ő áll a bajnoki tabella élén, ugyanis tisztában van azzal, hogy a dolgok egyik pillanatról a másikra óriási fordulatot vehetnek az idei hihetetlenül versenyképes mezőnyben.


Felipe Massa nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy három futam után ő áll a bajnoki tabella élén, ugyanis tisztában van azzal, hogy a dolgok egyik pillanatról a másikra óriási fordulatot vehetnek az idei hihetetlenül versenyképes mezőnyben.

„Továbbra is keményen kell dolgoznunk azon, hogy javítsunk az autón, mert a Red Bull igen erős, és a McLaren is az” – mondta Massa a BBC-nek adott interjújában.

„Természetesen mindig jó vezetni a bajnokságot, azonban nem szabad elfelejteni, hogy még nagyon hosszú a szezon, és bármi megtörténhet. Versenyről versenyre változhat a sorrend, hiszen hihetetlenül szoros a mezőny.”

A Ferrari brazil pilótája vezeti a bajnokságot, két ponttal megelőzve csapattársát, Fernando Alonsót, és Sebastian Vettelt, akik azonos pontszámmal állnak a második, illetve a harmadik helyen.

Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy az első hat pilóta között mindössze nyolc pont a különbség.

„Még 16 verseny hátra van” – folytatta. „Az elmúlt futam nagyon izgalmas volt, különösen úgy, hogy az időmérőn történt baki miatt csak a 21. helyről rajtolhattam, így az, hogy végül hetedik lettem, azt hiszem egy kiváló eredmény.”

„Lépésről lépésre kell fejlődnünk, mert zsúfolt a mezőny és egy verseny alatt rengeteg dolog megtörténhet, ezért is kell a földön járnunk.”

Masa abban is bízik, hogy csapata megoldást talál a megbízhatósági problémákra, amikből már akadt bőven az elmúlt három versenyen, különösen motorfronton.

Bahreinben mindkét erőforrást ki kellett cserélniük a futam előtt, Malajziában pedig Alonso motorja füstölt el az utolsó körökben.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!