Massa visszatérhet régi csapatához? - F1VILÁG.HU

Massa visszatérhet régi csapatához?

HIRDETÉS

Meglehetősen érdekes nyilatkozattal állt elő a minap a Williams Forma-1-es csapatának versenyzője, Felipe Massa, aki elárulta, több opciója is lehet a 2017-es idényre.


Meglehetősen érdekes nyilatkozattal állt elő a minap a Williams Forma-1-es csapatának versenyzője, Felipe Massa, aki elárulta, több opciója is lehet a 2017-es idényre.

A rutinos brazil szerződése év végén lejár a Williamsnél, ahol jelenleg harmadik idényét teljesíti a Forma-1-ben.

A pletykák szerint a brit istálló tárgyalásokat folytat a McLaren versenyzőjével, Jenson Buttonnal, ha pedig a feleknek sikerül megegyezniük, könnyen lehet, hogy Massának távoznia kell a Williamstől.

A brazil azonban azt mondja, még túl korai aggódni.

„Szerintem még minden teljesen nyitott a Williamsnél, és talán lesz lehetőség egy másik csapatnál is – majd meglátjuk. Még korai erről beszélni” – mondta Massa.

„Persze a csapatok már elkezdenek ezen gondolkodni, de hogy mi fog történni, arra most még lehetetlen válaszolni. Nekem nem sietős, a versenyekre koncentrálok, és aztán meglátjuk, hogy alakul.”

Massa kifejtette, arra is felkészült, hogy akár az idei lehet az utolsó szezonja a Forma-1-ben.

„Készen állok mindenre. Készen állok a maradásra is, arra, hogy mindent beleadjak és jól érezzem magam. Ha pedig nem kapok lehetőséget sehol, arra is felkészültem, hogy valami új munkát keressek.”

„Szóval nem sietős, a megfelelő körülmények között fogunk dönteni. Ha jó lehetőség kínálkozik, akkor persze, hiszen ezt szeretem csinálni. De nem azért vagyok itt, hogy a mezőny végén autókázzak. Na erre nem állok készen!”

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy a tökéletes megoldás az lenne-e, ha a Williamsnél maradhatna, és egy versenyképes autóval versenyezhetne, Massa meglepő választ adott: „Vagy inkább az, ha lennének sokkal érdekesebb lehetőségek…”

Amikor arról faggatták újságírók, hogy pontosan mire gondol, a brazil hozzátette: „Nem akarok neveket mondani, mert nem hiszem, hogy helyénvaló. De nem kiscsapatról beszélek, talán inkább olyanról, ahol már versenyeztem korábban, vagy olyan csapatokról, melyek keményen dolgoznak azon, hogy jobbak legyenek.”

Csak a tisztánlátás végett: Massa a Williams előtt a Ferrarinál, korábban pedig a Saubernél versenyzett a Forma-1-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!