Friss hírek

Massát lenyűgözte az új Ferrari

Felipe Massa elégedetten nyilatkozott első igazi tesztnapja után, ugyanis nem is sikerülhetett volna jobban visszatérése, hiszen az első helyen végzett a spanyolországi Valenciában, ahol semminemű probléma nem volt új versenyautójával.

Felipe Massa elégedetten nyilatkozott első igazi tesztnapja után, ugyanis nem is sikerülhetett volna jobban visszatérése, hiszen az első helyen végzett a spanyolországi Valenciában, ahol semminemű probléma nem volt új versenyautójával.

A brazil versenyző hétfőn ülhetett először aktuális forma-1-es autóba július végi életveszélyes balesete óta, azonban úgy tűnik, hogy semmit nem vesztett sebességéből, hiszen több mint száz kör megtétele után magabiztos teljesítményt bemutatva, az élen végzett Valenciában.

Massa elmondta, hogy teljes mértékben meg van elégedve csapata munkájával, és már most érezhető, hogy az új autó levetkőzte elődje gyengéit, és sokkal eredményesebb lesz, mint a tavalyi modell.

“Természetesen nagyon örülök annak, hogy visszatértem, miután sokáig csak a televízión keresztül követhettem figyelemmel az eseményeket” – mondta a brazil a riportereknek a tesztnap végén Valenciában.

“Úgy gondolom, hogy egy igen pozitív napot teljesítettünk. Az autó kiválóan viselkedett. Sikerült elvégeztünk a mai napra kiírt programunkat, sőt néhány körrel többet is mentünk, mint amire számítottunk. Szóval azt gondolom, hogy minden rendben ment a nyitónapon.”

“Az autó abszolút jól reagált és viselkedett. Már most úgy éreztem, hogy könnyebb vezetni, mint a tavalyi modellt. Tavaly nagyon nehéz volt megtalálni a helyes egyensúlyt, de az idei modellel más a helyzet, könnyen és gyorsan be lehet állítani.”

“A gumikkal sem volt problémám. Úgy gondolom, hogy minden a legnagyobb rendben ment az első napon, de ez nem elég. Még rengeteget kell javulnunk az első versenyig, ami nagyon fontos.”

Massa megpróbált visszaemlékezni tavalyi első tesztnapjára, és a következőkkel folytatta: “A mai nap nem olyan volt, mint a tavalyi első nap, mikor már az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy valami probléma van az autóval. Ezúttal könnyedén teljesíteni tudtuk programunkat.”

A brazil versenyző a tavalyi Magyar Nagydíjon súlyos- életveszélyes sérüléseket szenvedett, mikor egy elszabadult acélrugó fejen találta az időmérő edzésen. Massa azonban elmondta, hogy semmi problémája nem volt a teszten, egészségi állapotával minden rendben van.

“Ami a fizikai állapotomat illeti, azzal minden rendben volt. 100 kört teljesítettem, de többet is tudtam volna. Úgy érzem, hogy 100 százalékosan készen állok a versenyzésre. Elégedett vagyok az első tesztnappal” – folytatta a brazil, aki örült annak, hogy ismét egy pályán körözhetett egykori csapattársával, Michael Schumacherrel.

“Nagyon jó érzés volt. Volt egy remek pillanat, mikor megelőztem, és mikor mellette voltam, egymásra néztünk. Ez remek volt. Úgy gondolom, visszatérése jót tesz a sportnak. Biztos vagyok abban, hogy nagyon versenyképes lesz, ami miatt nem lesz könnyű dolgunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!