Friss hírek

Mazepin a könnyeivel küszködött: Elárulta, mi áll a háttérben

A könnyeivel küszködve nyilatkozott a Brazil Nagydíj pénteki időmérőjét követően Nikita Mazepin, és már akkor sejteni lehetett, csalódottságának nemcsak az elszúrt időmérős kör áll a hátterében.

Az orosz versenyző a Q1 végén hibázott mért körében, emiatt pedig ismét utolsóként zárt az időmérőn – a kvalifikációt követően pedig könnyeivel küszködve állt a kamerák elé.

Szombaton aztán újságírói kérdésre elárulta, nagyon csalódott volt az időmérőn elkövetett hibája miatt, emellett viszont nehéz perióduson megy keresztül, hiszen a vele dolgozó szakembergárda is folyamatosan cserélődik.

Hirdetés
 

„Főleg az időmérős körömben elkövetett hibám miatt volt” – mondta az orosz versenyző szombaton. „Elég nehéz időszakon mentem keresztül az elmúlt pár versenyen, nemcsak az autó egyensúlya, hanem néhány beházon belüli dolog miatt is.”

„Mint azt bizonyára tudjátok, a csapatnál változások vannak. Jöttek és mentek emberek az elmúlt két versenyen, és tudom, hogy körülöttem nem mindenki tervezi azt, hogy marad a jövő évre. A mérnöki csapatom tagjai nem ugyanazok, és Törökország óta változások vannak.”

„Már az év eleje óta nagyszerű és őszinte emberekkel vagyok körülvéve. És sajnos a mérnököm múlt héten egy másik csapathoz ment, és sajnos nem ő az egyetlen. Ez pedig kihívást jelent.”

„És emiatt az eredmények most még inkább fontosak. Amikor pedig az ember ennyire közel kerül ahhoz, hogy befejezzen egy nagyszerű kört ezzel az autóval, és elveszíti ezt amiatt, mert túl keményen próbálkozik, az fáj…”

Mazepin azt nem árulta el, hogy melyik mérnöke távozott, ám versenymérnöke, Dominic Haines is most tért vissza szabadságáról, hiszen nemrég apai örömök elé nézett. Az elmúlt hetekben így Ayao Komatsu látta el a feladatait.

„Elég keményen dolgozom különféle specialistákkal azon, hogy megfelelőek legyenek az érzelmeim az autóban, de amikor az autóból való kiszállás után 4 perccel már újságírókkal beszélek, akik a kérdéseikkel visszahozzák az emlékeket, és ha tudom, hogy mi lehetett volna, az szomorúsággal tölt el. Nem igazán van más az életemben a versenyzésen kívül. Igazából semmi. Szóval az életemet tettem fel erre, és ideges leszek, ha nem mennek jól a dolgok – ami természetes.”

„Kihívást jelent a dolog, mert ez nem egy irodai munka, ahová bemész, elvégzed a dolgot és hazamész. Tudom, mi kell ahhoz, hogy az ember sikeres legyen a versenyzésben. Szükség van emberek különleges kötelékére, akik a belüket is kidolgozzák érted – és persze ugyanez igaz fordítva is.”

„Ez visz előre engem. És ennek köszönhetően értem el eredményeket a korábbi években. De amikor lecserélődik az a szerelő, akivel közvetlenül dolgoztál, és nincs időt alkalmazkodni hozzá… És aztán történik olyan, hogy lejön a fejvédőd, mint Austinban, és bár a versenyednek nincs vége, lényegében annyi neki, mert egy szükségtelen kerékcserét kell megejtened, ami 25 másodpercig tart… Onnan nehéz felkapaszkodni.”

„És ez megállítja azt a lendületet, amiről álmodom. De előfordult már ilyen korábban is, megerősödve fogok felállni ebből.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!